Belföld

Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés

Csütörtöki ülésén az Országgyűlés felfüggesztette az MSZP-s Tóth Csaba mentelmi jogát. Az erről szóló javaslatot 175 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el. A képviselőt hétfőn hallgatta meg a parlament Mentelmi bizottsága, amely akkor hat szavazattal egyhangúlag támogatta a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés
Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztették
Fotó: MH

A felfüggesztést maga a szocialista képviselő is kérte, a bizottság ülésén úgy fogalmazott: az ügyészi indítványban foglaltak teljesen megalapozatlanok, ő ugyanis nem követett el semmilyen bűncselekményt.

Még február végén Polt Péter legfőbb ügyész a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére

Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy korrupcióval gyanúsítják a mostani zuglói polgármestert. Az ügy kapcsán Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője vállalta a hazugságvizsgálatot, mely szerint kaphatott vesztegetési pénzeket a szocialista Horváth Csaba.

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Tóth Csaba 2016-ban Horváth Csabával - a XIV. kerület jelenlegi polgármesterével, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt - Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Tóth Csaba cselekménye vesztegetés látszatát keltve üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette megalapozott gyanúját kelti. A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Tóth Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.