Belföld

Visszataszító halálkampány

Hazaárulásnak minősítette Márki-Zay, hogy nem engedi át hazánk a fegyverszállítmányokat

A járvány áldozatai után a háború halottait igyekszik felhasználni kampányában a „politikai szeretetnyelvet” hirdető baloldal. Kormányfőjelöltjük tegnap Záhony környéki ellenzéki politikusokkal hazudozott, majd levelet írt Zelenszkij elnöknek, amelyben ismét bagatellizálta a magyar kisebbséggel kapcsolatos feszültségeket.

Visszataszító halálkampány
Kígyónyelvű gyújtogatás. A Putyin, takarodj! című tüntetésre készülve beszédét csinosítja az ukrán színekbe öltözött Márki-Zay Péter
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Igazi freudi elszólást tett Márki-Zay Péter, amikor tegnap – a kedd esti Putyin, takarodj! címmel rendezett tüntetésüket felidéző – posztjában arról írt, a hatalom szeretetével szemben ők a szeretet hatalmát hoznák el, majd azzal folytatta: „Nem fogjuk ukrán vérrel az égboltra írni, hogy »Orbán, takarodj!«, az áprilisi választásokat nem számolhatjuk ukrán életekben.”

Csakhogy közben egyértelműen ezt teszik, hiszen minden megnyilvánulásában a miniszterelnököt hibáztatja, illetve szó szerint azt mondta: „Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy most háború van Ukrajnában, és emberek halnak meg.” (Ezt a kijelentését ugyan az ATV Egyenes beszéd című műsorában előbb magyarázni próbálta, szokása szerint a szövegkörnyezetre hivatkozott, de végül eljutott oda, hogy mégiscsak Orbán a felelős. Azt is mondta, „nem összemérhető” az ukrajnai magyarok jogainak csorbítása és Ukrajna NATO-csatlakozásának akadályozása…)

Vagyis hiába szónokol az ukrán zászló színei­be öltöző Márki-Zay átszellemült arccal a néhány száz fős tüntetésen – egyébként az „Orbán, menj a francba!” feliratú tábla előtt – a szeretetről, igenis „ukrán életekben akarják számolni az áprilisi választásokat”, mint ahogy eddig a járvány magyar áldozatainak számát emlegették lépten-nyomon. Most viszont magasabb fokozatba kapcsolták a visszataszító halálkampányt, amely mögött nem más áll, mint Márki-Zay mestere, Gyurcsány Ferenc, aki már idejekorán kiadta a jelszót: „A szeretet nyelvén kell politizálni.”

A szeretet jegyében történhetett az is, hogy bár Márki-Zay előzőleg azt ígérte, a tüntetés után azonnal indul Záhonyba az adományokkal, végül csak tegnap délelőtt 11 órakor jelentkezett be helyi baloldali politikusok körében az állomás peronjáról, nyilvánvalóan nem a menekültek, hanem a nagyobb sajtónyilvánosság érdekében.

Ezúttal is számtalan ténybeli hazugság elhangzott, például, hogy „kormánypárti politikus még nem hozott semmit, csak látszatintézkedések vannak”, illetve „az állam semmilyen segítséget nem ad a kárpátaljai menekülteknek”. A baloldal kormányfőjelöltje ezek után leszögezte: „ne politikát csináljunk a háborúból, és ne kampányoljunk”, miközben a képen ott díszelgett a „Magyarország miniszterelnök-jelöltje” felirat…

A gyurcsányi, kígyónyelvű politika része a fegyverszállításra vonatkozó kommunikáció. Emlékezetes: Márki-Zay Péter többször is arról beszélt, hogy fegyvereket és akár katonákat is kellene küldeni a háborús övezetbe, ha a NATO kéri. Az ATV-n kedden egyenesen hazaárulásnak minősítette, hogy nem engedjük át a fegyverszállítmányokat – miközben az nyilvánvalóan komoly veszélyt jelentene Magyarországra nézve.

A „Gyurcsány-lista” más politikusai is változatlanul a „minél rosszabb, annál jobb” elvét követik, legutóbb Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) sürgette a „gázcsapok elzárását” Oroszország felől. „A baloldal a magyar emberekkel akarja megfizettetni a háború árát, amikor a Paks 2-beruházás és az orosz gáz Magyarországra szállításának leállítását követeli” – reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, hozzátéve, ha ez a javaslat megvalósulna, az azonnali és nagyarányú rezsiár-emelkedéshez vezetne. Ezek veszélyes és felelőtlen javaslatok, amelyek belesodorhatják hazánkat a háborús konfliktusba – szögezte le Hollik.

Este Márki-Zay közzétette Zelenszkij elnöknek írott levelét, amelyben azt állította, hogy „világos programmal” rendelkezik Magyarország külpolitikájának nemzeti konszenzuson alapuló helyreállításához, szövetségük „fenntartások nélkül” támogatja Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, és „minden segítséget” megadnak a csatlakozási folyamat során, továbbá „Ukrajna helyreállításában és újjáépítésében” is részt vállalna. „Országaink barátságának
és együttműködésének egy új fejezetét közösen alakíthatjuk tovább” – fogalmazott némileg a kommunista időket idézően, a magyar kisebbséggel kapcsolatos komoly feszültségeket bagatellizálva pedig megjegyezte, biztos benne, hogy „mindkét fél számára megnyugtató megoldást” találnak „az elmúlt évek nyitott kérdéseire”.

Kapcsolódó írásaink