Belföld

Veszélyes a háborús uszítás

„Egy többféle válsággal terhelt időszakban erős vezetőre, higgadt mérlegelésre van szükség, nem felelőtlen baloldali nyilatkozatokra. Itt most a magyarok biztonsága a tét”

Ismét szintet lépett a baloldal kormányfőjelöltjének ámokfutása, beemelte kampányába az orosz–ukrán háborút, ám ezt még az ellenzéki szavazók közül is sokan elítélik. Nyilvánvaló azonban, hogy Gyurcsány kapitánya csak követi a DK-elnököt, akit Kocsis Máté „fékevesztett gazembernek”, „kígyónak” nevezett.

Veszélyes a háborús uszítás
Márki-Zay, a Mini Feri
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A járványban már megszokott, ám talán minden eddiginél aljasabb és veszélyesebb magatartást tanúsít a baloldal a mostani krízishelyzetben. Azt már korábban nyilvánvalóvá tette miniszterelnök-jelöltjük, hogy készséggel küldene fegyvereket, sőt magyar katonákat is Ukrajnába „ha a NATO úgy dönt”. „Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk” – jelentette ki Márki-Zay Péter a Partizán február 13-i adásában Gulyás Márton baloldali aktivista kérdésére.

A háborúról szóló tegnap hajnali híreket követően a baloldal döbbenetes uszításba kezdett – igen bátran, a közösségi oldalakon. Vezérük, Gyurcsány Ferenc posztjában cselekvésre szólította fel a kormányt, például a paksi beruházás, illetve a Szputnyik vakcina magyarországi gyártásáról folyó tárgyalás felfüggesztését sürgette. „Kapitánya” online „rendkívüli sajtótájékoztatón” fontoskodott, Gyurcsány instrukciói mentén azt követelve, Orbán Viktor csatlakozzon az Oroszország elleni uniós szank­ciókhoz azzal, hogy azonnali hatállyal leállítja a Paks 2-beruházást. Emellett tüntetést hirdetett estére az orosz nagykövetség elé. Ezután megosztott egy mémet Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin három héttel ezelőtti moszkvai tárgyalásáról, azzal a szöveggel: „Orbán nem békemisszióra, hanem háborút előkészíteni ment.”

Mind a szürreális összeesküvés-elmélet, mind a tüntetés ötlete erős indulatokat gerjesztett, és megosztotta Márki-Zay Facebook-oldalának követőit is. Nagyon sokan – részben magukat baloldalinak nevező kommentelők – minősítették felelőtlennek az uszítást, ostobának az ügyhöz való ilyetén hozzáállást. Miért nem lehet ezt kihagyni a kampányból, mit akar ezzel elérni? – kérdezgették felháborodottan a kormányfőjelöltet. Arra a vérlázító feltételezésre pedig, hogy Orbán Viktor részt vett volna a háború előkészítésében, többek között Rákay Philip is reagált, azt írva, „Márki-Zay most már közveszélyes! Könyörgöm, valaki fogja le a kezét, vagy vegye el tőle a klaviatúrát!” Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szintén elképesztőnek nevezte a baloldal jelöltjének vádaskodását, emellett hangsúlyozta: Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan nem teheti meg, hogy bármilyen fegyveres konfliktusba beavatkozzon, jelenleg egyetlen NATO-tagállam sem küld katonákat Ukrajnába.

A Paks 2-beruházás leállítására vonatkozó követelés kapcsán érdemes felidézni Hortay Olivér energiapolitikai szakértő érvelését arról, hogy a beruházás megkerülhetetlen, minden más megoldás súlyosan veszélyeztetné hazánk ellátásának biztonságát. A bővítés nélkül az ország elveszíthetné a hazai energiatermelés felét, s ennek következményei beláthatatlanok lennének.

Kocsis Máté, a Fidesz-frakció vezetője tegnap leszögezte: „Ukrajna a szomszédunk, aggódunk érte, de a háborúban való részvétel nem megoldás. Hazánk érdeke az, hogy kimaradjunk a fegyveres konfliktusból, ezért súlyos felelőtlenségnek tartjuk és nem támogatjuk azt a baloldali álláspontot, hogy Magyarország küldjön katonákat és fegyvereket Ukrajna területére. Ez belesodorna minket a háborúba, és ezt nem fogjuk engedni!” A fideszes politikus egyébként még kedden,
a DK-elnök Orbán-Putyin-barátsággal gúnyolódó bejegyzésére úgy fakadt ki: „Magánál tisztességtelenebb, alávalóbb, hamisabb gazembert nem hordott a föld a hátán.”

Szembesítette a bukott miniszterelnököt azzal, amikor „az orosz elnök lábánál vihorászott a saját lakásán” és „kiskutyás-barátkozós cukiskodásra is képes volt vele”. „Nem maga adta el véletlenül – sok más mellett – a magyar olajipari vállalat nagy részét az oroszoknak, miközben annyit sem tudott ugyanott elintézni kormányfőként, hogy kedvezőbb feltételeket kialkudjon a Gazpromnál Magyarország gázbiztonsága érdekében?” „Ironizál, hogy micsoda siker volt a miniszterelnök látogatása, mert »desszertnek megkapta a fegyveres beavatkozást egy szomszédos országba«, de maga nem szellemes, hanem egy fékevesztett gazember… kígyó” – közölte Kocsis Máté.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára (képünk illusztráció)
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy összegezte a baloldali vezetők tevékenységét: „Fegyvert szállítanának Ukrajnának, és magyar katonákat küldenének a hadszíntérre, a Városházára pedig felvonták az ukrán zászlót. (…) Ebben a helyzetben a magyar zászlót kell a legmagasabbra húzni. Történelmi tapasztalataink is azt mondatják velünk: a béke a legfontosabb magyar érdek, és az, hogy kimaradjunk a konfliktusból. Egy többféle, most már háborús válsággal is terhelt időszakban erős vezetőre, higgadt mérlegelésre van szükségünk, semmiképpen sem felelőtlen és a magyarok biztonságát veszélyeztető baloldali nyilatkozatokra. Ne keverjék össze a mostani helyzetet a vasárnap délutáni videóblogolással. Itt most a magyarok biztonsága a tét” – figyelmeztetett az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink