Belföld

Idejétmúlt érvekkel támadták a gyermekvédelmi törvényt

A civil szerveződések által kiadott, a homoszexualitással kapcsolatos közleményt több százan kritizálták, köztük szakmabeliek is, végül lezárták a kommentelés lehetőségét

Öngólt lőtt a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság: saját szakmájuk szedte ízekre az állásfoglalást, amit a gyermekvédelmi törvény ellenében osztottak meg.

Kommentek sokaságában kritizálták a Magyar Pszichiátriai Társaság gyermekvédelmi törvényt bíráló posztját, végül a szervezet lezárta a kommentelés lehetőségét. A Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság posztjában tudományosan erősen vitatott kijelentéseket tett, többek közt azt, hogy a nem heteroszexuális orientációk is elsősorban biológiai gyökerűek, hogy neveléssel nem lehet megváltoztatni valaki nemét, és így tovább.

Ezzel kapcsolatban Martin Dannecker, a Frankfurti Egyetem Szexuáltudományi Intézetének professzora, a melegmozgalom egyik fő alakja már egy húsz évvel ezelőtti publikációjában – amelyben a német kormány felkérésére foglalt állást a kortárs gén-, agy-, hormon- és ikerkutatásokra vonatkozóan – azt írta, minden addigi kísérlet, ami biológiai magyarázatot akart adni a homoszexualitásra, kudarcot vallott.

Dannecker szerint az arra vonatkozó kutatások, hogy a saját nem felé forduló kizárólagos szexuális és erotikus érdeklődés biológiai-lag meghatározott késztetés, nem vezettek eredményre. „A biológiai irányultságú homoszexualitás-kutatás immanens kritikája azonban kiegészítésre szorul. Ez a kutatás, amelynek az a célja, hogy a szexuális irányultságot primer biológiai jelenségként állítsa be, a szexuális irányultság teljesen redukcionista felfogásán alapul, holott a szexuális irányultság olyan rendkívül összetett dolog, amelyet csak akkor lehet megfelelőképpen megérteni, ha biológiai, fejlődéslélektani, interperszonális szempontból, az élettörténet tapasztalatain alapulóként és szociális konstrukcióként fogják fel” – taglalta Dannecker.

A két társaság által közzétett állásfoglalást a hozzászólók közül többen is politikainak minősítették, sokan pedig a poszt szakmaiságát kritizálták, például hiányolták a hivatkozásokat. A Magyar Pszichológiai Társaság egy civil szerveződés, amely nem reprezentálja a szakmát, így aztán erősen vitatható az is, mennyiben tekinthető általános szakvéleménynek a közreadott szöveg. A társaság tagsága ezerfős, miközben az országban negyvenezer pszichológus van, és még a Face-bookon működő szakmai csoportnak is több mint hatezer tagja van.

A Magyar Pszichiátriai Társaságnak mindössze ötszáz tagja van. A közös közleményről ráadásul a Mandiner szerint a két szervezeten belül sincs konszenzus: a pszichiátereknél az elnökség elfogadta a dolgot, azonban a tágabb vezetőség nem is tudott róla. A rengeteg bírálat miatt 370 hozzászólás után a kommentelés lehetőségét lezárták annak ellenére, hogy számos komment szakmabelitől érkezett.

Kapcsolódó írásaink