Belföld

Luxuséletet él a fővárosi közműcégek vezére, míg Budapest lejtőre került

Dagad a botrány Mártha Imre, a fővárosi közműcégek luxuséletet élő vezetője körül a Metropol cikksorozata nyomán. Miközben Karácsony Gergely kedvenc cégvezére kérkedik milliárdos vagyonával, a városvezetés Budapest lakóin és a melósokon spórol - írja a lap.

Luxuséletet él a fővárosi közműcégek vezére, míg Budapest lejtőre került
Mártha Imre előszeretettel fotóztatja magát luxushelyeken, és arra is ügyel, hogy méregdrága órái mindig látszódjanak a képeken
Fotó: Metropol

A botránykrónika a két ünnep között is folytatódott: az is kiderült, hogy a milliárdos Mártha Imre a maffiózó Prisztás József családjától vette kétmilliárdot érő svábhegyi villáját. A „Gyurcsány-fiókának” is nevezett közműcégvezér, miközben ki tudja, honnan szerzett milliárdjaiból fényesen él, a közműholding mögé bújva fenyegetőzik. 

Ez már nem csak a melósoknál verte ki a biztosítékot. 

December utolsó napjaiban lemondott Pálfalvi Milán a közalapítványi felügyelőbizottsági tagságáról, amit 7 éve viselt. Mint írja: „engem nem érdekel senkinek a nyaralása, vagyona, ellenben

az rendkívül bosszantó, ahogyan Mártha Imre a közműcéget személyes szócsőként és védőbástyaként használja, tisztsége és a szervezet mögé bújva, mintha az az ő politikai hitbizománya lenne, őt szolgálná és nem fordítva.”

Hozzátette: „Az elmúlt két évben a bábként működő fővárosi vezetés zokszó nélkül visszaengedte azokat a politikai kegyelteket különböző tisztségekbe, akiket a választók 2010-ben egyszer már elküldtek. Miután azonban a budapestiek 2019-ben meghozott döntését elfogadtam, két éve elhatároztam, hogy a munkára, a szakmai működésre figyelek és nem a politikai történésekre.

Látva mindazt, ami az elmúlt években szakmailag és magatartás tekintetében történt Budapesten, úgy döntöttem, ehhez egyszerűen nem adom a nevemet többé. Méltatlan a nemzet fővárosához, a rendes, dolgos emberekhez és az iránya ellentétes a közérdekkel.

Sok tisztességes munkavállaló dolgozik ugyanis Budapestért nap mint nap, és nem bújnak a tisztségük mögé, hanem maguk vállalják tettük következményét. Nagyobb megbecsülést érdemelnek és semmiképpen sem azt, hogy a vállukon vitt szervezet nevében védeniük kell egy politikai kinevezettet, mert az arra sem képes, hogy maga levonja a konzekvenciát és lemondjon.” 

A kérdés az, hogyan tudnak a Mártha Imre irányítása alatt álló fővárosi közműcégek ekkora jövedelmet biztosítani a cégvezérnek, miből telik 2 milliárdos villára, 100 milliós autóra, 15 milliós órára, miközben Budapesten spórolásból szemeteskukákat és jegyautomatákat szerelnek le, és sorozatosak az elbocsátások a Közterület-fenntartónál, a Főtávnál, a Főkertnél és a temetkezési vállalatnál? 

Íme Mártha Imre „sikerei” 5+5 pontban

1. Kétmilliárdos villa a Svábhegyen

Mint kiderült: Mártha Imre egy több mint kétezer négyzetméteres, minimum 2 milliárd forintot érő, úszómedencés svábhegyi villában él, amit a maffiózó Prisztás József családjától vettek meg.

Mártha Imre egy minimum 2 milliárd forintot érő svábhegyi villában él
Mártha Imre egy minimum 2 milliárd forintot érő svábhegyi villában él
Fotó: Origo

2. Százmilliós Bentley autó

A feldühödött munkatársaktól érkezett néhány meglepő fotó a lap szerkesztőségébe. A budapesti közműalkalmazottak megalázva érzik magukat az általuk Gyurcsány-fiókának nevezett cégvezér provokáló gazdagságától. A képek azt bizonyítják, hogy Mártha Imre, miközben napközben a szolgálati Skodát használja, amint hazamegy, nyomban átül egy 100 milliót érő Bentley-be, a világ egyik legdrágább autójába.

Mártha Imre, miközben napközben a szolgálati Skodát használja, amint hazamegy, nyomban átül egy 100 milliót érő Bentley-be, a világ egyik legdrágább autójába
Mártha Imre, miközben napközben a szolgálati Skodát használja, amint hazamegy, nyomban átül egy 100 milliót érő Bentley-be, a világ egyik legdrágább autójába
Fotó: Metropol

3. Luxusnyaralások hiányos öltözetű nőkkel

Mártha Imre az egyik jachtozó képre, amin egy csaknem meztelen hölggyel volt látható, ráírta: Home office...

Mártha Imre egy jachton
Mártha Imre egy jachton
Fotó: Origo

4. Milliós karórák, szörfdeszka, zongora, drága ló

Mártha a posztjaiban mintha szándékosan kérkedne vagyonával: hangsúlyozza több millió forintot érő óráit, de a képeken látható, amint sokmilliós elektromos szörfdeszkát használ, ahogy több tízmilliót érő Steinway zongorájával játszik – állítólag ezzel szórakoztatja villájában a baloldali elitet -, vagy ahogy dicsekszik vele, hogy milyen értékes lovon, egy igazi angol telivéren lovagol...

Mártha Imre, amint sokmilliós elektromos szörfdeszkát használ
Mártha Imre, amint sokmilliós elektromos szörfdeszkát használ
Fotó: Metropol
Mártha Imre, ahogy egy több tízmilliót érő Steinway zongorán játszik
Mártha Imre, ahogy egy több tízmilliót érő Steinway zongorán játszik
Fotó: Metropol
Mártha Imre egy igazi angol telivéren lovagol
Mártha Imre egy igazi angol telivéren lovagol
Fotó: Metropol

5. Uszodájából posztolgat munkaidőben

Mártha Imre mintha szándékosan provokálná munkatársait vagyonával. Nyáron, munkaidőben (!) úszómedencés posztokat tett közzé villájából. A munkatársak állítása szerint Mártha jellemzően alig egy-két órát tölt a munkahelyén, aztán eltűnik, elutazik, akár hetekre.

Mártha Imre nyáron, munkaidőben (!) úszómedencés posztokat tett közzé villájából
Mártha Imre nyáron, munkaidőben (!) úszómedencés posztokat tett közzé villájából
Fotó: Metropol

Eközben Budapest lejtőre került

1. 3000 szemeteskukát szereltek le

Látszik a városon, amit elönt a szemét, hogy a tisztaságon spórol a fővárosi vezetés. Saját bevallásuk szerint is közel 3000 szemeteskukát szereltek le az elmúlt két évben, sok letört kukát pedig nem pótolnak.

Látszik a fővároson, hogy elönti a szemét
Látszik a fővároson, hogy elönti a szemét
Fotó: Metropol

2. Leszerelt BKK-jegyautomaták

Barbár módon kiszedtek a helyéről több tucat BKK-jegyautomatát a fővárosban, a spórolásra hivatkozva. Városszerte jó magyar módi szerint pozdorja-lapokat tettek a helyükre... Sajnos Ferihegy is „elesett”: nagy káoszt okozva lekapcsolták a jegyautomaták felét.

Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója szerint a reptéren, a jegyértékesítő automaták előtt kialakult hosszú sorokkal dőlt meg végképp a társaság eddigi hivatalos kommunikációja, miszerint a mobiljegy miatt szüntetik meg az automatákat.

Barbár módon kiszedtek a helyéről több tucat BKK-jegyautomatát a fővárosban, a spórolásra hivatkozva
Barbár módon kiszedtek a helyéről több tucat BKK-jegyautomatát a fővárosban, a spórolásra hivatkozva
Fotó: Metropol

3. Elbocsátások a közműcégeknél

Ötszáz felett járhat a munkavállalók száma, akiket az elmúlt egy évben rúgtak ki a fővárosi közműcégektől – írta meg a lap. Ők a nagy összeolvadás áldozatai, sokuk több évtizedes munkaviszony után került lapátra. Mindig csak pár embert küldenek el, és nem töltik fel a megürülő státusokat. Újabban így intézi „fű alatt” az elbocsátásokat a főváros vezetése...

4. Az ünnepek előtt kirúgtak egy kétgyerekes családapát

Hónapokig tartották bizonytalanságban a főváros vezetői azt a két gyereket nevelő családos férfit, akit végül az ünnepek előtt rúgtak ki, többedmagával együtt. A férfi megrázó videóinterjút adott a lapnak, de nem vállalta az arcát, mert fél, hogy a főváros vezetői „utánanyúlnak”. Mint mondta, folyamatos a „ritkítás” a budapesti közműcégeknél, nyár óta gyomorgörccsel járt dolgozni. Sorra rakják ki az embereket, de mindig csak néhányat, hogy ne legyen csoportos leépítés.

5. A lapnak panaszkodnak az FKF-dolgozók

A lap cikkei után megkereste a lapot egy újabb munkavállaló. „Nem merek úgy nyilatkozni a lapjuknak, hogy rögzítik, és a kollégáim sem merik vállalni, mert félünk a kirúgásoktól...” – mondta, hozzátéve: miközben a melósokon spórol a cég, a „vízfejet” feldagasztják, az igazgatók száma nem csökken....

Kapcsolódó írásaink