Belföld
Márki-Zay engedélyezné az azonos neműek házasságát

Stephen Sackur riporter a politikust kaméleonnak nevezte, akiről nem lehet tudni, hogy pontosan mit is akar. Márki-Zay közölte, hogy mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát és leszögezte, hogy megválasztása esetén megteremtené a jogi lehetőséget arra, hogy Magyarországon lehetséges legyen az azonos neműek házassága. Ugyan Márki-Zay korábban többször is hangoztatta, hogy magát kereszténynek tartja, az interjúban mégis úgy fogalmazott, a melegházasság ügyében vallott álláspontja nincs ellentétben hitével, mert a polgári házasság egy polgári jogi aktus - írja a Mandiner.
A baloldal kormányfőjelöltje azt is kijelentette, hogy az esetleges megválasztása esetén első intézkedései között azonnal eltörölné a magyar gyermekvédelmi törvényt. Ebből is látható, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal beengedné az iskolába a gyerekek számára káros propagandát, miközben a magyar kormány által elfogadott törvény visszaadja a szülők kizárólagos jogát a gyermekek nevelését és jövőjét illetően.
Az interjú során emellett Márki-Zay ismét megvédte a bevándorláspárti Soros Györgyöt. Hódmezővásárhely baloldali polgármestere újfent azt mondta, hogy a milliárdos tőkespekuláns nem bevándorláspárti. Márki-Zay hozzátette, hogy ő hisz a föderális Európában, ezért hozzájárulna ahhoz, hogy a tagállamoktól több hatáskört vonjanak el a jövőben.