Belföld

Nyílt levélben kéri számon Láng Zsolt a főpolgármestert

„Főpolgármester úr! Eljött az ideje, hogy megmutassa, ki az úr a Városházán: Gyurcsány Ferenc, vagy ön?” - írta Karácsony Gergelynek címzett nyílt levelében Láng Zsolt. A budapesti Fidesz elnöke annak kapcsán szólította meg a főpolgármestert, hogy úgy hírlik, a fővárosi mozik nem hajlandóak vetíteni a 2006-os eseményekről készült filmet.

Nyílt levélben kéri számon Láng Zsolt a főpolgármestert
Az őszödi beszédről szóló film október 21-én debütál
Fotó: Megafilm Kft.

A sajtóban megjelent hírek szerint a fővárosi tulajdonú Budapest Film hat mozijából csupán egyben, a Corvin moziban hajlandó vetíteni októberben a 2006-os budapesti véres események idején játszódó politikai thrillert, az ELK RTUK című filmet, ott is csak egy teremben, egy kevésbé forgalmas, délutáni időpontban - mutatott rá levelében Láng Zsolt, hozzátéve: nem tud másra gondolni ennek hallatán, minthogy a Budapest Film politikai okokból próbálja akadályozni az emberek számára a filmhez való hozzáférést, ez pedig a legsötétebb pártállami időket idézi.

Objektum doboz

„Egy játékfilmet, amelyet neves nemzetközi stáb készített és a közelmúlt egyik történelmi pillanatában játszódik Budapesten, miért próbálnak meg eldugni a közönség elől, a köztulajdon gyakorlásával visszaélve elhallgattatni? A mellébeszélések elkerülése érdekében rögzítsük, csak ezen a héten 13 olyan film van, amelyet a hálózat több mozija is vetít” - szögezte le Láng Zsolt.

„Főpolgármester úr! Eljött az ideje, hogy megmutassa, ki az úr a Városházán: Gyurcsány Ferenc, vagy ön? Sajnos mindenki tudja, hogy az ön közleményeit, internetes szösszeneteit Gyurcsány tanácsadója, Gál J. Zoltán írja, a fontosabb fővárosi cégek élén pedig a bukott, hazug miniszterelnök emberei ülnek. Ön jobbára országos kampányolással tölti a munkaidejét, most mégis itt lenne a lehetőség, hogy betaláljon a Városházára és bizonyítsa: nem a régi szocialista pártállam bábozik még mindig a magyar ellenzékkel, nem Aczél György átöltözött utódai döntenek, melyik film kerülhet az emberek elé és melyik nem. Bizonyíthatná, hogy a demokrácia, a szólásszabadság nem csupán üres kampányszlogen az ön számára, hanem valódi tartalom áll mögötte” - írta Láng, aki arra is felszólította Karácsonyt, „ossza meg velünk, magát demokratának valló politikusként mit gondol a 2006. októberi eseményekről?” 

„A választók joggal kíváncsiak az ön eddig nem hallott, ezzel kapcsolatos álláspontjára. Ön mit javasolt volna egy hasonló helyzetben Gyurcsány Ferencnek? Vagy tanácsadóként akkor javasolhatott? A szabadság, demokrácia és európai értékek jegyében Ön is a karhatalommal verette volna szét a békés tüntetőket, vagy az „előbb-utóbb megunják, hazamennek” mondattal intézte volna el őket? A transzparencia jegyében ön is meghamisította volna a közvéleménykutatásokat és a költségvetési számokat, hogy választást nyerjen? A hatalom megtartásának érdekében ön is végighazudta volna a teljes kormányzati ciklust miközben az ország a csőd szélére kerül?” - sorolta kérdéseit Láng Zsolt, aki emlékeztetett: pont az a Gyurcsány Ferenc tette Magyarországgal mindezt, aki már 2019. őszén is büszkén kijelentette, hogy „íróasztalata lesz a Városházán”.

„Azt akkor még senki nem sejtette, hogy ez az asztal a főpolgármester irodájában lesz. Ahogyan azt is csak a kevesen tartották reálisnak, hogy most vele együtt álmodoznak az ország vezetéséről, szorosan magukhoz ölelve a szélsőjobb vállalhatatlan figuráit. Szerintünk nemcsak minket feszítenek ezek a kérdések, hanem minden demokratát az országban” - zárta levelét Láng Zsolt.

Kapcsolódó írásaink