Keleti liturgia az antiochiai ősi egyház unokáival

A Budapesten zajló, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szerdai napjának különleges programja a „népek miséje” volt, amelynek keretében Budapest templomaiban különféle nyelveken mutattak be szentmisét.

Délután négy órától a Szent István-bazilikában került sor arra a bizánci rítusú Szent Liturgiára, amelyet számos főpásztor koncelebrálása mellett Őboldogsága Youssef Absi, vagyis I. József szíriai melkita görögkatolikus pátriárka mutatott be.

A főcelebráns korábban úgy nyilatkozott: közösségével „annak az antiochiai ősi egyháznak vagyunk a gyermekei, unokái, amely nemcsak a Közel-Keleten, hanem az egész nyugaton elterjesztette a keresztény hitet”.

A Szíriában, Libanonban, Palesztinában élő melkiták a történelem során rengeteg áldozatot hoztak hitük megőrzéséért: előbb a török elnyomás, majd az utóbbi évtizedek közel-keleti háborúi veszélyeztették a létüket.

Az üldöztetés és az elvándorlás ellenére a pátriárka azt üzeni: „Ki is fogunk tartani mindig, azon a földön, ahova Isten teremtett minket, hogy tanúságtételt tegyünk az egész világnak. Bármi áron is, de megmaradunk a hitünk mellett.”

Az eucharisztikus kongresszus keleti szertartású istentisztelete zenei anyagának összeállításával és a Szent Liturgia kántori részének vezetésével Bubnó Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagyot bízták meg.

A szentmisében a magyar mellett görög és ószláv nyelvű énekek hangzottak el, többek között a kiemelkedő kultúrtörténeti jelentőségű Sajópálfalai Irmológionból – egy 18. század közepi, kéziratos énekeskönyvből, amely most az Orcád Világossága kiállításon, a Vigadóban látható – az úgynevezett nagy kerubének, vagyis a főpapi liturgián szokásos változat, amely egy csaknem nyolcszáz éves monostori dallamra vezethető vissza. A keleti rítusú liturgiák forrása Jeruzsálem, Antiochia és Alexandria.

Miután a semita jellegű, antiochiai liturgiát görögre fordították, Aranyszájú Szent János közbenjárására terjedt el Bizáncban, ahonnan átvették a melkita keresztények, majd a 7–8. században elterjedt egész Keleten és Dél-Itáliában.

A liturgikus szövegeket a 9. század folyamán Cirill és Metód fordította óbolgár nyelvre, utóbb pedig a göröghöz hasonló, új betűkészletet alkotott hozzá. Ekkoriban Bulgária a szláv kultúra és írásbeliség központja lett, ez idő tájt születtek a legrégebbi nyelvemlékek is.

Az óbolgár dialektusban készült liturgikus nyelv és az alkotója nyomán „cirillnek” nevezett ábécé napjainkig él óegyházi szláv nyelvként, és az ortodox világ nagy része ezt a nyelvet használja.

A szerdai nap katekézisét a Hungexpón Charles Maung Bo bíboros, az ázsiai Mianmar első bíborosa tartotta, aki előadásában a türelem fontosságát hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, a koronavírus elmúlt másfél éve megviselte a mianmariakat: „A covid megfosztott bennünket a vasárnapi áldozástól és az eucharisztiától, de az Úr közben azon munkálkodott, hogy újjáépítsen bennünket.

Megértettük egymás ajándékát, az élet ajándékát és a hit ajándékát – mondta, hozzátéve –, újjászülettünk a hála új valóságába.”