Meghaladni az à la carte kereszténységet

Kiss Antal: Antall József, a kommunizmus utáni első miniszterelnökünk, azt mondta halálos ágyán: „Keresztény Magyarországot akartam.” Mit is jelent ez? Egyáltalán beszélhetünk-e még keresztény Magyarországról?

Surján László: Meglehetősen bonyolult kérdés. Arra senki nem gondolt, hogy Magyarország valamifajta teokratikus köztársaság legyen. A kereszténység sok száz éve több részre bomló, számos felekezetből álló közösség, amelyek közül egyik sem lehet egyeduralkodó. A keresztény embernek az Isten iránti felelősséggel kell cselekednie. Ha ebbe az irányba megyünk, akkor ez a fajta keresztény gondolkodás és államvezetés az összes állampolgár javát szolgálja.

K. A.: Ez egy értékelvű államvezetés, amely az evangéliumi értékeket képviseli? Mára Európában az à la carte kereszténység lett irányadó: ha a hármas főparancs vagy a tízparancsolat közül valamelyik nem tetszik, akkor lesütött szemmel, diszkréten oldalra nézünk, válogatunk.

Vizy Márton: A világ eléggé ebbe az irányba megy, és ezt a közösségi médiumok csak felerősítik. Az ott érzékelhető megnyilatkozások arról árulkodnak, hogy mindenki a saját szűrőjén engedi át – szimbolikusan – az üzenetet. Számos protestáns, úgynevezett szabad egyház létezik a világon, amelynek hívei a saját arcukra formálják a krisztusi tanítást. Ez hordoz magában némi veszélyt, hiszen bizonyos parancsokat azért nem igazán lehet sokféleképpen értelmezni.

K. A.: Joseph Ratzinger és Jügen Habermas filozófus A szabadelvű állam morális alapjai címmel vitázott 2004-ben. Mindketten egyetértettek abban, hogy a szolidaritás, a testvériség lehet az, ami átlendítheti a lelkileg, szellemileg kiüresedett Európát az öncélúságból, a szellemi, lelki nihilből. Elnök úr, tíz évig az Európai Parlamentben voltál képviselő. Ez a két szó ott mintha hiányozna a szótárból.

S. L.: A szolidaritás gyönyörű dolog, de nincs jelen az európai közéletben. A mai világra az önző individualizmus jellemző. Szolidaritásról szívesen beszélnek az emberek, főleg a politikusok, akkor, ha másnak kell szolidaritást vállalni az irányukba. Az emberek nagy része társadalmi pozíciótól függetlenül azt keresi, ami neki jó, és nem foglalkozik azzal, hogy ez a másoknak mit jelent. Ezért történik az, hogy a világ javai­nak nagy része egy maroknyi ember kezében van. Előbb utóbb ez egy robbanásveszélyes helyzethez fog vezetni, amely csak azért nem következik még be, mert azok, akik robbannának, nincsenek birtokában a robbanóanyagnak.

K. A.: Sarah bíboros úgy fogalmazott, hogy az egyén önzőségéből fakadó nyomorúság lesz a legnagyobb ellenfelünk. Európában ez itt van a nyakunkon. Ferenc pápát idézve: „Többé már nem létezik a világ, csak az én saját világom létezik egészen addig, hogy sokakat már nem is tekintenek elidegeníthetetlen méltóságú emberi lénynek.” Szerintem lesz robbanás Európában. Olyan szintű az önzőség, az egyéni érdek, a bírvágy, ami antiszolidárissá teszi Európát.

S. L.: Egyszer vitám volt egy közgazdásszal, aki azt mondta: „A gazdagok egyre jobban gazdagodnak, a szegények meg egy kicsit gazdagodnak.” Magyarán elég okosak a gazdasági élet urai ahhoz, hogy azt a kis pluszt megadják, ami a robbanásveszélyt elhárítja. Ez szerintem Európában működik.

K. A.: A napokban Máté Evangéliumának 12. fejezetéből olvastam. Rájöttem, hogy ez a világ első zsidó–keresztény „párbeszéde”. A rabbi és Jézus beszélget. A rabbi megkérdezi, hogy mi a főparancs. „Szeresd magadat, Istenedet, szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A rabbi ezt megismétli, és Jézus megdicséri őt. Szerintem itt válik most ketté Európa és a világ. Az Istenszeretet, önmagam helyes szeretete és az alakuló embertársi szeretet az igazi szolidaritás.

S. L.: Jézus tanítása szerint mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Ha egy Atyánk van, akkor testvérek vagyunk. Nehéz hétmilliárd embert egyformán szeretni, tehát úgy tudjuk megélni ezt a testvériséget, hogy koncentrikusan elhelyezett körök tagjai vagyunk. A családom, a lakóhelyem, az utca, amiben élek, a templom, ahova járok, a nemzet, amelynek tagja vagyok. Viszont ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy Ruandában éheznek az emberek, és gyerekek halnak meg, akkor a ruandaiakat kell-e segíteni vagy a kárpátaljaiakat? Ha nem tudod mind a kettőt, akkor nyilván a nemzeti vonalat kell támogatni. Ha kiirtod magadból ezt a közösségi tudatot, vagy kiirtja belőled egy fősodratú média, akkor a szél ide-oda fog kergetni, és nem fogod tudni megoldani a problémákat.

K. A.: Ez a szolgálat.

V. M.: Én a szolgálatot nem egy adok-kapokban látom. A közösség ott valósul meg, ahol mindenki ad és mindenki kap. A pokolban ülnek a nagy lábas szélén, és mindenkinek van egy nagyon hosszú kanál a kezében, de senki nem tud enni, mert mindenki magát akarja etetni, de a hosszú nyelű kanalat nem tudja a szájához emelni. Ellentétben a mennyországgal, ahol a hosszú kanállal mindenki a másikat eteti. A szolgálat kölcsönössége nagy hiány.

S. L.: Kocsis Fülöp metropolitának feltettek egy kérdést a migrációval kapcsolatban, és az egész püspöki kar meglepődött a válaszán: „Az iszlamizálódás valóban nagyon súlyos veszélyt jelent egész Európára. Az kétségtelen, hogy erre nagyon oda kell figyelni, ezzel párhuzamosan nehéz megmondani, hogy melyik tényező hat jobban, az elkereszténytelenedés jelensége óriási veszélyt jelent.”

K. A.: Sokszor elhangzik, hogy a pápa világkormányt, nemzetellenes masszát akar. Ezért jó, hogy ezt idézed.

V. M.: Eszembe jutott az az evangéliumi jelenet, amikor a gazdag odamegy Jézushoz, és arról beszél, hogy megtartja a parancsokat, tehát nem házasságtörő. Akkor azt mondja neki Jézus, hogy ez mind nagyon szuper, de akkor most add el mindenedet, és kövess engem. Tehát az identitásnak a legmélyebb gyökere tulajdonképpen az, amikor Krisztus követésében megtaláljuk saját magunkat.

K. A.: Két dolog van: az iszlamizálódás és az elkereszténytelenedés. Veszélyesnek látom a kettőt együtt. Tizenöt éve jártam először iszlám országban, Jordániában. Vettünk egy gyrost, és a büfés, szegény fiú egyszer csak megállt, letette a kést, levette a zsíros bakancsát, előhúzott egy rossz kartonpapírt, kelet felé fordult és elkezdett imádkozni. Félbehagyta az ételemet. Akkor döbbentem rá, hogy én nem imádkoztam, pedig elmondhattam volna az Úrangyalát. A Krisztus-követés csökkenése és az iszlámhívő emberek jelentős mértékű megjelenése igazán az európai térben jelenti a problémát. Az európai új keresztények Szűz Máriát eljelentéktelenítették, s ezzel az anyaságot, a nőiséget devalválták. Bezárják a templomokat, nem követik Krisztust. Szerintem ez a robbanás Euró­pában nincs olyan nagyon messze, mint ahogy gondoljuk.

S. L.: Ez már a spirituális, morális élet robbanása. A mai magyarországi közbeszédben a migráció veszélyei között a terrorizmust és az agresszivitást szoktuk emlegetni. Igaz, egy részük szélsőséges, van azonban békés, istenhívő iszlám is, követőinek van istenük, lelki életük és jövőképük, mert vannak gyerekeik. Az európai ember individualista, vallástalan és gyerektelen. Ki fog integrálódni kibe? A bevándorlók feltehetik a kérdést, hogy ha muszlim, hívő emberként magasabb rendűnek tartják magukat a kiüresedett svédeknél, akkor miért integrálódjanak a semmibe?

K. A.: Egyszer, amikor Németországban járt a török elnök, azt mondta a több millió, ott élő bevándorlónak, hogy ne tanuljanak meg németül. A munkájuk kell, állampolgárságot kapnak, így úgyis hozzájuk fognak igazodni. Láthatjuk, ez a folyamat mára hova jutott. Azt gondolom, hogy Euró­pa legyengült lelki immunrendszerére nem lehet rátenni egy migrációs problémát. A kereszténység az európai nagy államokban romokban hever.

S. L.: Az európai történelem azért számos krízist megoldott már. Az Úristen mindig küldött embereket, akik gatyába rázták a dolgokat: Szent II. János Pál, Kalkuttai Szent Teréz anya, Roger testvér. Ők világos utat mutattak, amin tömegek járnak. Ez a tömeg azonban az egészhez képest úgyszólván elenyésző.

V. M.: Azok a kormányok, amelyek a nemzeti identitás megerősítésén, adott esetben keresztény hátországgal, keresztény értékrendszer szerint gondolkodnak és dolgoznak, mindenféleképpen a megoldás felé haladnak.

K. A.: Magyarországi látogatásán Ferenc pápa a nemzetek egységét jön szolgálni, aki Krisztus az Eucharisztiában.

S. L.: Amikor megtudtuk, hogy jön, megindult a hisztéria, hogy kivel hajlandó beszélni, és kivel nem. Talán kétszer fordult elő az eucharisztikus kongresszusok történetében, hogy a pápa egyáltalán megjelent, tehát ez az esemény mindenképpen különleges. Fölháborító, aljas manipuláció­nak tartom mindazt, ami ezen a téren történt. Ferenc pápa az újságírók folyamatos áldozata. Sokszor mondta már: „Ne higgyék el, amit rólam olvasnak, csak azt, amit én mondok!”

V. M.: Ő egy pásztor. És a pásztor mit csinál? Egyben tartja a nyájat! Ezek a támadások mind abba az irányba mennek, hogy megosztást eredményezzenek. Ő azonban minden bárányért egyformán felelősséget érez.

S. L.: Hallottam azt a vádat, hogy Ferenc pápa politizál, és nem lelkipásztor. Olyan tömegben jön a lelki tartalom Rómából, amire eddig sosem volt példa. Ez a pápa –hasonlóan Szent II. János Pálhoz – szintén kiérdemli a világ plébánosa címet.

K. A.: Szent Ferenc követője lett. Elment Irakba. Nem tudom, felfogja-e valaki, hogy Őszentsége Irakban mind a két vallás vezetőjével beszélt. Azért erre ma egyetlen világpolitikai szereplő sem volt képes. Másodszor jön a magyarokhoz. Először elment a szent hegyünkre, Csíksomlyóra, ahol egy csodálatos beszédet mondott. Zuhogó esőben mentünk fel órákon keresztül a hegyre. Az átváltoztatáskor kisütött a nap. Mellettem egy román család állt. Egy szót nem értettek az egészből az olvasmányokon kívül. Ferenc pápa arról beszélt, hogy Isten népe egy. A „románozás” ügye pontosan két perc alatt esett darabjaira bennem, ugyanis Krisztus egy, Isten népe egy, a hitünk egy, Európa egy. Ott értettem meg ennek az embernek a Szentlélek által átjárt erejét. Valami ilyet várok tőle most is. Szerintem ő is érzi, hogy igen nagy a baj, azért jön el pápaként ide.

S. L.: Rá kell ébreszteni az embereket, hogy az Isten itt van velünk, hozzánk jött, része az életünknek, a tetteinknek. Nem hiszem, hogy ennek lehet áthallása nemzetpolitikára. Egyébként mit mondott Jézus? Nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek. Miért nem tekintjük sikernek, hogy idejön misét mondani, és utána meglátogatja a Kárpát medence egyik fontos országát. Kalkuttai Szent Teréz anyának volt egy mondása, amit a házaspároknak mondott: „Hogyha együtt imádkoztok, együtt is maradtok.” Ha mi V4-ek ezen a kongresszuson együtt tudunk imádkozni, akkor a szélesebb értelemben vett egységünknek megteremtődik az alapja. w