Belföld

Kulturális, vallási és történelmi hagyománnyal ismerkedő fiatalok

Egyházi táborok

Idén nyáron ezerháromszáz egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kiránduláson vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának köszönhetően – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Szerencsen.

Kulturális, vallási és történelmi hagyománnyal ismerkedő fiatalok
Fotó: MH

Kifejtette: ezek a programok erősítik a nemzettudatot, a gyerekek megismerkedhetnek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével, elutazhatnak Tokajba, Boldogkőváraljára és Vizsolyba is, ahol többek között templom- és várlátogatásokon, valamint élményalapú történelemórákon vehetnek részt. Ez a tudás lassan le fog ülepedni bennük, és később hazájukat szerető, adott esetben keresztény hívő vagy a kereszténységet tisztelő felnőttekké válhatnak – mutatott rá az államtitkár.

Hangsúlyozta: Nyugat-Európa gazdasága és életszínvonala ugyan magasabb szinten van, de kultúráját és kereszténységét egyre inkább elveszíti. „A mi gyermekeinknek azt szeretnénk bemutatni, ami ennek a térségnek, Közép-Európának és a balkáni régiónak a sajátja, azaz a sokfélesége ellenére mégis egy irányba mutató, évszázados, kulturális, vallási és történelmi hagyományt” – fogalmazott Soltész Miklós.

Úgy véli, a programok és a táborok mind ezt a lehetőséget szolgálják. Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az egyházi táborok példái annak, hogy a koronavírus-járvány után az élet és a gazdaság újraindult Magyarországon, és felélénkült a belföldi turizmus. Egyre könnyebben és gyorsabban lehet eljutni ide, köszönhetően az infra­strukturális fejlesztéseknek – jegyezte meg a parlamenti képviselő.

Kapcsolódó írásaink