Belföld

Mark Rutte pártalapítványa is támogatta Fekete-Győréket

Kiderült, hogy a magyarokat térdelésre kényszeríteni szándékozó holland kormányfő pártalapítványa szintén pénzelte a Momentumot, amely gyerekekhez vinné az LMBTQ-lobbit

Már régóta tudjuk, hogy a Momentum gazdálkodása több mint gyanús, amire az Állami Számvevőszék is rámutatott a párt 2018-as gazdálkodását vizsgálva, ám a Kontra hírportál újabb botrányos információkra bukkant.

Mark Rutte pártalapítványa is támogatta Fekete-Győréket
Hazaárulási körút, holland állomás: Sigrid Kaag liberális külügyminiszterrel is találkoztaka Momentum vezetői: Fekete-Győr András és Cseh Katalin
Fotó: Cseh Katalin Facebook-oldala

Óriási botrányt váltott ki a Bennfentes.net oknyomozó portál azzal a hírrel, hogy Cseh Katalin momentumos politikus családi cége, valamint a hozzájuk lazán kapcsolódó cégek együttesen 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást és 300 millió forintnyi közbeszerzést nyertek el. Még ennél is érdekesebb, hogy a Momentum pártalapítványa, az Indítsuk be Magyarországot Alapítvány mögött olyan finanszírozók is megjelentek, mint például a Mark Rutte-féle holland kormánypárt pártalapítványa, amely szervezet több millió forintot adott a Momentumnak még 2019-ben, írta a Kontra.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy miért sietett a magyarokat térdelésre kényszeríteni szándékozó Rutte védelmére Fekete-Győr András és Soproni Tamás is. A holland alapítvány hazai partnere az egykori SZDSZ-es Horn Gábor elnöksége alatt működő Republikon Intézet.

A hollandok mellett a német liberális FDP pártalapítványa is adott több mint kétmillió forintot a Momentumnak még 2019-ben. A szervezet már a nyitólapján hangsúlyozza a Soros György-féle nyílt társadalom gondolatát. Hazai partnerei között pedig feltűnik a Soros alapítványa által bőségesen – 2015-ben csaknem hatvanmillió forinttal – pénzelt Political Capital is.

Az alapítvány az Európai Liberális Fórumnak is tagja, amely az európai liberálisokat, így a Momentumot is tömörítő ALDE alapítványa. A magát tisztakezűnek és a korrupcióellenesség élharcosának bemutatni szándékozó Momentum gazdálkodási visszaélései nem most láttak először napvilágot.

Emlékezetes, hogy a 2018-as kampányköltéseik miatt korábban már magyarázkodásra kényszerültek, amikor a pénzügyi visszaélés olyan súlyú volt, hogy az Állami Számvevőszék még a párt állami támogatásának utalását is felfüggesztette. Az ÁSZ a feltárt tényeket az ügyészségnek továbbította, mivel megítélésük szerint bűncselekmény elkövetésének a gyanúja is felmerült.

Bár a nyomozás még folyamatban van a Momentum kampányfinanszírozása miatt, és nem tudunk részleteket annak állásáról, mégis felmerülnek kétségek a pártnak és a politikusainak tisztakezűségét és függetlenségét illetően. A visszásságok ellenére az Indítsuk be Magyarországot 2019-es beszámolójából kiderül, hogy az ÁSZ-szel folytatott jogvita után a pártalapítvány több mint 81 millió forint támogatást kapott a központi költségvetésből.

Kapcsolódó írásaink