Belföld

Már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja Cseh Katalin korrupciógyanús cégügyeit

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal annak ügyében, miszerint a Pannónia Nyomda Kft., amelyet Cseh Katalin momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban.

Már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja Cseh Katalin korrupciógyanús cégügyeit
Cseh Katalin akcióban
Fotó: MH/Katona László

A Cseh család vállalkozása – amelynek Cseh Katalin 2013 és 2018 között ügyvezetője, egyben tulajdonosa is volt – 285 millió forint uniós megbízáshoz jutott, bár amikor ezek a pénzek megérkeztek a Pannónia Nyomda Kft. számlájára, a politikus már kiszállt a cégből, ám az nem tudható, hogy ténylegesen is ezt tette-e. Hiszen ezer szálon kapcsolódott ahhoz az üzleti körhöz, amely az uniós pályázatokon negyvenegyszer (!) nyert - írtuk meg korábban.

A kormányt az uniós fejlesztési pénzek kapcsán korrupcióval vádoló Cseh Katalin cége nemcsak az uniós pénzek haszonélvezője volt, a magyar közbeszerzéseken is rendszeresen nyert. Az Origo tegnap írt arról, hogy a politikus cége kapcsán gyanús közbeszerzési összejátszásokra bukkantak.

Az adatbázis szerint a Pannónia Nyomda 167,9 millió forint értékben nyert közbeszerzéseket, a legtöbbször Budapest IX. kerületének önkormányzatától, a Ferencváros című újság nyomdai munkálataira. Ferencvárosban 79 millió forintot kaszált ezen a munkán a nyomda, de ugyancsak nyertek a Magyar Tudományos Akadémia, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum közbeszerzésein, 143,7 millió forintot.

Ezzel nem is lenne semmi baj, ám a közbeszerzési hatóság oldalát böngészve az Origo érdekes összejátszásra bukkant. Cseh Katalin a botrány kirobbanása után azt állította, semmi köze azokhoz a cégekhez, amelyek a négy és fél milliárd forintos uniós pénzt kapták, ezek a nyomdaipari vállalkozások csupán ugyanabban az ipari parkban voltak bejegyezve Vácott, ahol Cseh cége is.

A Mediaworks Hírcentrumának riportere a legfrissebb hírekről is szerette volna megtudni a Momentum képviselőjének álláspontját, ehelyett azonban csupán fenyegetéseket kapott. Cseh Katalin többször is megemlítette, hogy sajtópert indít, hogy bírósághoz fordul, mert szerinte rágalmazzák és álhíreket terjesztenek róla.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink