Belföld

Orbán: A harmadik oltástól nem kell félni

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre - jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán: A harmadik oltástól nem kell félni
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A harmadik oltás szükségességét illetően megoszlottak a vélemények, olyat nem ismerünk, amely szerint ártana, márpedig ha a harmadik oltástól nem kell félni, s ha az a biztonságérzetet növeli, akkor nem látjuk okát, hogy az emberek ne kapják meg, mondta a kormányfő.

„A második oltás után teljen el a négy hónap, ezt ajánlák a szakemberek, s ezt ajánlja a kormány. Ugyanakkor azt is javasoljuk, hogy a háziorvos eltérhessen ettől az ajánlástól” - mondta a kormányfő.

A harmadik oltást augusztus elsejétől lehet igényelni, ugyanazon a helyen, ahol a polgár a korábbiakat kapta, a harmadik oltással kapcsolatban a kormány a minél kevesebb adminisztrációt tartja kívánatosnak: időpontot kell kérni azon a helyen, ahol az adott emberek megkapták az első két oltást. Az orvosok döntenek arról, hogy milyen oltást adjanak be hamradiknak - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint az egyik vélemény szerint a különböző oltások kombinálása a jó, míg a másik vélemény szerint nem kell keverni, erről a háziorvos dönt.

Objektum doboz

Orbán Viktor azt is elmondta, az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás.

Ha van vakcina, az életet is megmenthetjük, Magyarországpn pedig bőven van vakcina, emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: az idősek 85 százaléka beoltott, de 15 százalékuk még mindig nem védett, ők veszélyeztetettek, jobban, mint a járvány során bármikor, hiszen a delta variáns sokkal agresszívebb, mint az eddigi variánsok. „A be nem oltott időseket személyesen fel fogjuk keresni, megpróbáljuk őket rábeszélni, adni egy esélyt, hogy ne kockáztassák az életüket” - mondta.

A 16-18 év közöttiek átoltása nagy sebességgel halad, mintegy 45 százalékos az átoltottságuk. „Nem nyer igazolást, hogy a fiatalok nem veszik komolyan a dolgokat” - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a 12-15 éves korosztályban 12-13 százalékos az átoltottság. Az iskolakezdés első két napján minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, amennyiben szüleik ezt megengedik

Orbán Viktor arra kéri a polgárokat, hogy csak az utazzon külföldre, aki mindkét oltást megkapta.

A miniszterelnök a védettségi igazolvány kapcsán elmondta: vannak rendezvények, ahol csak ilyen birtokában lehet részt venni.

A kínai vakcinával kapcsolatban újraindult egy politikai vita, a Semmelweis Egyetem kutatása is bizonyítja annak hatékonyságát. „Minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt válságban, a válság legyőzését nehezíti. MInden, ami az együttes, közös, egymást támogató cselekvést gyengíti, ártalmas. A legnagyobb veszélyt nem az a néhány vírusellenes álláspontot képviselő orvos jelenti, hanem a politikusok, akik hirtelen átnyergelnek járványügyi szakemberré, ahelyett, hogy meghallgatnák a szakembereket, ahogyan én is teszem. Amikor a politikus átcsúszik járványügyi szakemberré, akkor politikai döntések születnek és az már veszélyes” - emelte ki a kormányfő.

A kötelezettségszegési eljárásról szólva Orbán Viktor elmondta: nem a szög bújt ki a zsákból, hanem egy nagy lóláb. „A Bizottság döntéséről szólva: egy jogi huliganizmussal állunk szemben. Ehhez az ügyhöz semmi köze Brüsszelnek. A Bizottság álláspontja szégyenletes: az oktatási törvény módosítását kérik, azzal az céllal, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük az iskolákba. Ezt nem fogjuk megtenni. A gyermeknevelés a szülő feladata, az iskolában lehet szexuális felvilágosítást tartani, ha a szülő ezzel egyetért, de nem lehet szexuális propagandistákat az iskolákba beengedni” - emelte ki a kormányfő.

Objektum doboz

Orbán Viktor mindenkit arra kért, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt, így a gyermekét is védheti, azt is elmondta: azért nem vett részt az EP-vitán, mert oda nem hívta őt senki, márpedig menni csak akkor szokott menni, amikor döntő jelentőségű a helyzet. „Óriási nyomás alatt vagyunk, mindenkit arra kérek, hogy a nemzeti konzultációs íveket töltse ki, és erősítse meg a kormány álláspontját”.

Bármilyen jogvita összekötése a pénzügyi kifizetésekkel, az teljesen elfogadhatatlan, emelte ki a kormányfő, hozzátéve: a helyreállítási alapban szereplő összeg a magyar embereknek jár, azt meg fogjuk kapni, lesz vita előtte, de megkapjuk - emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: a helyreállítás nem várhat, a programokat akkor is megindítja a kormány, ha Brüsszel addig nem folyósítja a támogatást.

„A magyarok eddig nem látták, hogy milyen erőteljes propaganda áll a mostani támadások mögött. A magyarok számára most kinyílik egy ablak az Európában jelen lévő sajátos légkörre, arra, hogy mi történik például egy német iskolában. Engem is elborzaszt. De azt nem várhatják el, hogy mi is úgy neveljük őket, ahogy ők nevelik, nem lehet elvárni, hogy mi is ezt kövessük, és erővel ránk kényszerítsék. Ha a holland meg a német szülők ezt helyesnek tartják, az ő dolguk. Az embernek égnek áll a haja, ha látja, hogy mi történik Nyugat-Európában. Ezt mi nem tudtuk. De ha szexuális oktatás szempontjából ránézünk Nyugat-Európára, nem a biztonságos, hagyományos nevelést látjuk” - mondta a kormányfő.

Véres csata és vita lesz a helyreállítási alap kapcsán, mondta Orbán Viktor. „A vita nyelvezete és kerete jogi természetű, a lényege azonban politikai. Brüsszel ránk akarja kényszeríteni az akaratát. Ha csak a saját szabadságunkról lenne szó, az sem esne jól. De itt a gyermekeinkről, a gyermeknevelés szabadságáról van szó. A gyerek szent dolog. Nem engedhetjük, hogy szexuális propagandisták grasszáljanak az iskolákban. Ha a szülő nem akarja, hogy szivárványos aktivista világosítsa fel a gyerekét, ehhez joga van. Brüsszel pedig ezt elvitatja. Nemváltó műtétet Nyugat-Európában úgy is végre lehet hajtani a kiskorún, hogy ezzel a szülő nem ért egyet. Hát hova jutottunk?” - kérdezte Orbán Viktor, leszögezve: ilyen Magyarországon nem történhet meg.