Belföld

Egyre több a gyermekek elleni szexuális bűncselekmény

Míg 2018-ban a gyermekpornográfia áldozatainak száma nyolcvan volt, 2020-ban már több mint százhúsz – derült ki a rendőrség lapunknak küldött válaszából

Emelkedett a gyermekek és fiatalkorúak sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma – tudta meg a Magyar Hírlap.

Egyre több a gyermekek elleni szexuális bűncselekmény
Fotó: mh

Az elmúlt három évben nőtt a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma, amit gyermekkorúak (0–13 évesek) és fiatalkorúak (14–17 évesek) sérelmére követtek el – derült ki abból a összesítésből, amelyet lapunk kérésére küldött az Országos Rendőr-főkapitányság.

Három éve összesen 533 esetet rögzítettek, és úgy tűnt, hogy kedvező folyamat indul el, mert egy évvel később 378 bűncselekmény került a statisztikába. Tavaly azonban a három évvel ezelőttihez képest is magasabb, 595 ügyet regisztráltak. Különösen aggasztó, hogy a 13 év alattiak ellen elkövetett bűncselekmények száma is magasabb a három évvel ezelőttinél. Akkor 311 esetet jegyeztek fel, tavaly már 372-t.

A különböző bűncselekményeket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a gyermekpornográfia áldozatainak száma három éve nyolcvan volt, tavaly már 124. Szeméremsértés miatt fokozatosan kerül egyre több áldozat a rendőrség látókörébe: míg 2018-ban 71 esetet regisztráltak, egy évre rá 77-et, tavaly pedig már 112-t. Szexuális erőszak miatt három éve 163, tavaly már 182 ügyben zárult le a nyomozás.

Prostitúció elősegítése nem fordult elő 2018-ban, egy évvel később sem, tavaly egy esettel találkoztak a bűnüldözők. Szexuális kényszerítésre is sajnálatosan egyre több esetben kerül sor, míg három éve 35 esetet rögzítettek, tavaly már 48-at.

Ugyanakkor a kiskorúak sérelmére elkövetett egyes bűncselekmények száma csökkent. Ilyen a gyermekprostitúció kihasználása, ami miatt kevesebb az eljárás: negyvenről előbb kilencre csökkent, míg tavaly 34-re emelkedett. Kerítés miatt 35-ről 14-re csökkent az esetszám három év alatt. Szexuális visszaélés miatt is kevesebb nyomozás került a statisztikákba, 101-ről előbb tavalyelőtt 75-re, majd tavaly 72-re csökkent az esetek száma, ami persze még mindig sok. Kitartottság miatt lezárult nyomozás három éve nyolcszor került a statisztikába, amely az azt követő évben csökkent, majd újra nyolcra emelkedett.

Az áldozatok számának növekedése az elkövetők számának emelkedésével is együtt jár. Gyermekpornográfia miatt 2018-ban 192, tavalyelőtt 233, míg 2020-ban már 249 elkövetést jegyeztek fel a rendőrök. Tizen-nyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel forgalomba hozatalával, kereskedéssel, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt 2018-ban húsz, egy évre rá 18, míg tavaly kilenc eset került a statisztikába. Az elkövetők között egy egyházi személy volt, aki 2018-ban szeméremsértés miatt került a rendszerbe.

A statisztikai adatokat a rendőrségnél az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) 2018–2020. évi adatai alapján összesítették. A rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények statisztikai adatait tartalmazó ENYÜBS követő jellegű statisztikai rendszer, ami azt jeleni, hogy abban az adatokat a nyomozás lezárását követően regisztrálják, tehát a statisztikai adatokat nem a bűncselekmény elkövetésének időpontja szerint, hanem a bekerülés időpontja alapján összesítik.

Kapcsolódó írásaink