Kiszabadult a börtönből Németországban a Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottja
ĀSzabadulása után elektromos nyomkövetőt kell viselnie
ĀSzabadulása után elektromos nyomkövetőt kell viselnie
ĀAz elkövető egy tizenegy éves kislányt molesztált
ĀNagy-Britannia radikális intézkedést fontolgat
ĀTízből kilenc felvételen 13 évesnél fiatalabb gyermek volt látható
ĀA szigorú ítélethozatalokkal a hasonló elkövetések számát szeretnék visszaszorítani
ĀAz esetről tudomással bíró anyának is bíróság elé kell állnia
ĀA büntetést a Való Világ egyik tavalyi, szexuális visszaélést sugárzó epizódja miatt kapták
ĀAz elkövetők drogot csempésztek a védtelen áldozatok italába
ĀA büntetett előéletű vádlott zsarolással próbálta elkerülni a lebukást – nem sikerült
ĀEgy napon belül három sértett sérelmére is megvalósíthatta a szexuális indíttatású bűncselekményeket
ĀA vádlott nem tagadta bűnösségét, de közölte, hogy nem emlékszik mindenre
ĀA pedagógus több alkalommal létesített szexuális kapcsolatot a tanulóval
ĀA gyanúsítottak szegényebb magyarországi régiókból csábítottak nőket a jobb élet hamis ígéreteivel Németországba
ĀTisztában volt a sértettek életkorával
ĀFelmerült a kizárólag nőknek fenntartott metrókocsik ötlete
ĀAz influenszer és testvére három hónapot töltött előzetes letartóztatásban
ĀBörtönbüntetésre ítélték gyermekkel való szexuális kapcsolata miatt
ĀFotók tanúsága szerint szexuális kizsákmányolás történt
ĀRichard Burrows-t március 28-án tartóztatták le
ĀSzexuális bűncselekmény elkövetésével vádolják
ĀA rendőrség szíriai, szerb, török és bolgár tizenéveseket gyanúsít
ĀAz őrizetbe vett két férfi közül a 34 évest szexuális erőszak bűntett elkövetésével is gyanúsítják, és indítványozták letartóztatását
ĀA férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra
ĀA bíróság a férfit végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól, ahol kiskorúak vesznek részt