Belföld
Új mérföldkőhöz érkezett az egyetemi modellváltás
Bejegyzett alapítványok
A tárca kommünikéje szerint ezen a héten kilenc alapítványt jegyeztek be, kivételt jelent a szegedi és az óbudai egyetemé, ahol a bíróság hiánypótlást kért, amire várhatóan a napokban sor kerül. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat az Országgyűlés, a kormány, valamint a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hozza létre.
Ez a működési forma biztonságot ad a társadalomnak, az államnak és az egyetemnek, mert „a kijelölt céltól el nem térülhet, javait annak és csak annak a szolgálatában használhatja” – hangsúlyozta a Miniszterelnökség, hozzáfűzve, az egyetem és az azt fenntartó alapítvány a közös sikerben érdekelt.
Stumpf István közösségi oldalán úgy reagált: az alapítványok eredményes munkája „a felsőoktatás és vele az ország versenyképességét is új alapokra helyezheti”. A felsőoktatás modellváltásáért felelős kormánybiztos jelezte, sok munka vár még az érintettekre, hogy a modellváltás kínálta lehetőségeket gyakorlati eredményekre váltsák.