Belföld

Kolompár Orbán aktívan kampányol Gyurcsányéknak

Én és az MCF Dobrev Klárát támogatjuk az előválasztáson! – jelentette be Kolompár Orbán közösségi oldalán még június elején, egy közös fotót is megosztva Gyurcsánynéval.

Kolompár Orbán aktívan kampányol Gyurcsányéknak
Kolompár Orbán aktívan kampányol Gyurcsányéknak
Fotó: Kolompár Orbán Facebook-oldala

Ez persze nem érhette váratlanul a követőit. Már márciusban beszámolt arról, hogy Varju László DK-alelnökkel egyeztettek, aki azt mondta: „Kolompár Orbánnal van múltunk, jelenünk, és lesz közös jövőnk is.” Kolompár az Országos Cigány Önkormányzat, illetve a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma Roma Összefogás Párt (MCF) elnöke, az MCF a 2002-es választásokon az MSZP-vel működött együtt, 2006-ban önállóan indulva 7165 szavazatot kapott, 2010-ben 491-et.

Most aktívan kampányol a DK-nak, választókerületi találkozókat szervez a párt jelöltjei és az MCF tagjai között. Kettejük szövetsége nemcsak a baloldali összefogás oszlopos tagjává vált Jobbik miatt pikáns, hanem a 2008–2009-es romagyilkosság-sorozat gyurcsányi titkosszolgálathoz vezető, állítólag máig elvarratlan szálai miatt is.

Igaz, mélyen gyökerező partnerségről van szó, hiszen Kolompár már a Gyurcsány által indított Demokratikus Charta tüntetésein is mozgósította a cigányságot. Persze a DK-ban sem feltétlenül okoz osztatlan örömet Kolompár személye: több büntetőeljárás is indult ellene sikkasztások, gazdasági visszaélések miatt, 2013-ban másodfokon is börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra ítélték.

Kapcsolódó írásaink