Belföld

Menczer: A kormány számára fontosak a kereszténydemokrata értékek

A magyar kormány fontosnak tartja a kereszténydemokrata értékeket - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budajenőn.

Menczer: A kormány számára fontosak a kereszténydemokrata értékek
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Hit közösséget teremt című konferencián a budajenői Magtárban
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Menczer Tamás a Hit közösséget teremt című konferencián kijelentette: Magyarországnak kereszténydemokrata kormánya van, amely a hitet, a közösségeket, azok legkisebb egységét, a családot, annak védelmét és támogatását, a magyar nemzeti közösséget és a nemzetiségi közösségeket is ugyanúgy fontosnak tartja.

Az államtitkár a Kárpát-medencei nemzetiségek zarándok- és kegyhelyei állandó kiállításának is otthont adó budajenői Magtárban szólt arról is, hogy a német nemzetiségi közösség mindig példát mutatott, és mutat ma is, hitből és közösségépítésből, példájukat mindenkinek érdemes követnie.

A koronavírus-járványra utalva azt mondta, hogy egy ilyen nehéz helyzetből olyan közösség tud kijönni, amelynek tagjai erősítik egymást.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében a többi közt arról beszélt, hogy a francia forradalom következménye az a szemlélet, miszerint a hit kizárólag személyes ügy. „Ne dőljünk be” ennek! - hangoztatta, majd kiemelte, hogy a hit egyik oldalról személyes, másik oldalról közösségi ügy.

Álláspontja szerint a szerdai Németország-Magyarország Eb-mérkőzés körüli „balhé”, csak látszólag politikai ügy, inkább „egyértelműen a kereszténység elleni támadás”. Ugyanis - folytatta - olyan értéktelenséget akarnak ráerőltetni a világra, az emberekre, a fiatalokra, ami a hit ellen, a krisztusi tanítás ellen van.

Soltész Miklós a 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva szólt arról is, hogy a nemzetiségiek több mint kétharmada vallotta magát valamely felekezethez tartozónak, ami jóval - mintegy 15 százalékkal - meghaladta ugyanezt az arányt a többségi társadalomban. Ha a nemzetiségeket meg akarjuk tartani, kell hozzá a köznevelés, az intézmények, az önkormányzatiság és a civilek támogatása - sorolta, majd emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta meghatszorozta a magyarországi nemzetiségek támogatását.

A budajenői Magtár és a budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében tartott konferencián Ritter Imre nemzetiségi képviselő köszöntőjében egyebek mellett azt mondta, hogy „számunkra a nemzetiség és az egyház egy tőről fakad”.

Kapcsolódó írásaink