Belföld
Gyurcsány és a kínai katonák
Cao Gangchuan nemzetvédelmi miniszter 2006‑ban tett hivatalos látogatást hazánkban, Szekeres Imrével döntöttek egy honvédségi keretmegállapodás előkészítéséről

A magyar–kínai diplomáciai kapcsolatok több mint hetvenéves múltra tekintenek vissza, és a politikai kapcsolat mellett a katonai együttműködés is megerősödött 1995-től kezdődően. A magyar honvédelmi miniszterek 2001-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2013-ban és 2019-ben látogattak el Pekingbe, a kínai nemzetvédelmi miniszter 56 év után először 2006-ban, majd 2008-ban és 2021-ben tett hivatalos látogatást Magyarországon – tájékoztatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szabó Tímeát. A Párbeszéd képviselője írásbeli kérdésében a magyar–kínai katonai együttműködést firtatta, nyilvánvalóan a baloldal új keletű Kína-ellenes divatjának hódolva.
Benkő Tibor felidézte, hogy Juhász Ferenc (a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány általános hadkötelezettséget megszüntető szocialista honvédelmi minisztere – a szerk.) 2005-ös kínai látogatásán megállapodást kötöttek a felsővezetői kapcsolatok fenntartásáról és a szakértői kapcsolatok bővítéséről a személyügy és a kiképzés területén.
Cao Gangchuan vezérezredes, a Kínai Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere, a Központi Katonai Bizottság alelnöke, miniszterelnök-helyettes 2006-ban tett hivatalos látogatást hazánkban, ahol találkozott Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszterrel, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki hangsúlyozta, hogy „a két ország együttműködése messze túlmutat a katonai kapcsolatokon”, Kínát tekintik a legfontosabb partnerüknek a Távol-Keleten, és ezt tükrözik diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolataik is.
Egészségügyi segítséget ajánlott fel a honvédség a Pekingi Olimpiai Játékokra, tárgyaltak arról, hogy magyar tisztek vegyenek részt Kínában békemissziós tanfolyamokon, döntöttek egy katonai együttműködési keretmegállapodás előkészítéséről és a kutatás-fejlesztés területén történő együttműködésről is. Szekeres Imre 2007-es kínai látogatásán a védelmi miniszterek alá is írták a keretmegállapodást.
Liang Guanglie vezérezredes, kínai nemzetvédelmi miniszter 2008-as látogatásán tárgyalt Szekeres Imrével, és találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel is. A miniszterek megbeszélésének témája a kutatás-fejlesztés, az oktatás és kiképzés, a kultúra és a sport területén zajló együttműködés volt, valamint javasolták az egymás hadgyakorlatain megfigyelőként való kölcsönös részvételt a katonai kapcsolatok továbbfejlesztése céljából – részletezte Benkő Tibor, mindezzel alátámasztva, hogy nem a polgári kormány által kezdett partnerségről van szó.
Gyurcsány a Fudan ügyében többször arról beszélt, hogy a kormány „Kína gyarmatává teszi Magyarországot”, és „a szégyen napjának” nyilvánította azt az ülésnapot, amikor a kínai campusról szavaztak a képviselők, Gyurcsányné Dobrev Klára pedig a DK nevében aláírta a baloldali miniszterelnökjelöltek által a Fudan elleni, Hszi Csin-pingnek, a Kínai Népköztársaság elnökének küldött levelet.