Belföld

Felfalja az MSZP-t a DK

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja azt a történelmi átrendeződést, melynek során Gyurcsány Ferenc pártja átvette az MSZP vezető helyét a baloldalon, továbbá azokat az okokat vizsgálja, amelyek oda vezettek, hogy számtalan meghatározó szocialista politikus és az MSZP-árvák mellett a párt egykori elnöke is a Demokratikus Koalícióban látja jövőbeni karrierjének lehetőségét.

Felfalja az MSZP-t a DK
A DK lehet az MSZP-árvák új otthona
Fotó: MH

Míg a Magyar Szocialista Párt tíz év leforgása alatt elvesztette szavazótáborának felét, magyar és uniós parlamenti jelenléte történelmi mélypontra zuhant, addig a Demokratikus Koalíció az ellenzék, sőt az egész baloldal vezető erejévé vált, mutat rá a XXI. Század Intézet.

Az elemzés, melyet Nagy Ervin állított össze, emlékeztet: a történelmi átrendeződés mögött a DK stabilitása, szélsőségesen Orbán-ellenes politikája és Gyurcsány Ferenc tudatos stratégiája áll. Az MSZP válsága és a DK vonzó alternatívája miatt tucatnyi alapszervezet, a tagság jelentős része és számos meghatározó politikus lépett át, vagy egyenesen kényszerült arra, hogy a DK-ban keresse a helyét.

Vitatott körülmények között, de ez történt legutóbb a párt egykori elnökével, Molnár Gyulával is, ami jelképesnek mondható, hiszen az MSZP valamikori első emberéről van szó, emlékeztet az elemzés, amelynek meglátása szerint az előválasztásokig folytatódni fog az átlépési hullám, az „MSZP-árvák” a Demokratikus Koalícióban fogják keresni az egzisztenciális túlélés lehetőségét. Gyurcsány Ferenc célja ma már az, hogy függetlenül az esetleges kormányváltástól, a Demokratikus Koalíciónak legyen a legnagyobb frakciója a következő parlamenti ciklusban, hangsúlyozza a XXI. Század Intézet, amelynek teljes elemzése itt érhető el.

Kapcsolódó írásaink

Gyurcsány és a kínai katonák

ĀCao Gangchuan nemzetvédelmi miniszter 2006‑ban tett hivatalos látogatást hazánkban, Szekeres Imrével döntöttek egy honvédségi keretmegállapodás előkészítéséről