Belföld
A DK egyszerűen bezárná a kórházak jelentős részét
László Imre szavai alapján a baloldal az orvoshiányt nem béremeléssel oldaná meg,az eszközhiányt pedig nem fejlesztésekkel, mint a mostani kormány, hanem leépítéssel

„Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. Szétszedi a személyi feltételek biztosításával kapcsolatos terheket, szétteríti, nem koncentrálja, és ez vonatkozik egyébként az ellátás műszeres háttéroldalára. Kilencven-száz kórház nagyon, biztonsággal, magas szakmai színvonalon az országot el tudja látni” – szó szerint ezt mondta László Imre szombaton az ATV-ben. Vagyis a Gyurcsány-párt egyik legtöbbet szereplő „egészségügyi szakértője” Újbuda DK-s polgármestere szerint a jelenleg működő kórházak 45 százalékát be kellene zárni. A baloldal tehát az orvoshiányt nem béremeléssel oldanák meg, az eszközhiányt pedig nem fejlesztésekkel, mint a jelenlegi kormány.
Szakértői tevékenysége során László Imre élen járt a baloldalon elvárt pánikkeltésben az elmúlt időszakban, tavaly novemberben például azt állította, „teljesen kiszabadult a kontroll alól a járvány, nagy gond, hogy már nincs szűrő jellege a tesztelésnek (…) decemberre-januárra akár napi ötszázötven fő is meghalhat egyetlen nap alatt majd”. Januárban pedig – miközben pártja gőzerővel dolgozott az oltásellenes kampányon – kiderült, hogy jogosulatlanul oltatta be magát, hiszen nem aktív egészségügyi dolgozó és nem is regisztrált.
Magyarázkodásba kezdett, mely szerint a kijelölt oltóhelyen regisztrált, valamint a Szent Kristóf Szakrendelőben önkéntes segítő munkát vállalt még 2020-ban, és „a napokban” jelentkezett önkéntes oltóorvosnak. Tavaly márciusban, amikor a baloldal másik, járványügyi kérdésekben gyakran megszólaltatott „szakértője”, Komáromi Zoltán háziorvos arról beszélt, egyes vakcináknál még az is jobb, ha megfertőződik az ember, a Fidesz újbudai csoportja László Imre polgármestert arra kérte – természetesen hiába –, hogy azonnali hatállyal függessze fel Komáromi feladatellátását a Szent Kristóf Szakrendelőben…
Kiderült ugyanakkor, hogy László Imre működési nyilvántartása 2005 óta függőben van, ezért csak felügyelet mellett láthat el orvosi tevékenységet. Az Országos Kórházi Főigazgatóság hivatalos adatai szerint László Imre státusa 2005 májusa óta függő, más képesítésével pedig nem jelentkezett a nyilvántartásba – mutatott rá az Origo.hu. Tehát valószínűleg nem vett részt továbbképzéseken sem, pedig az orvosoknak ötévente továbbképzésre kell járniuk, hogy továbbra is teljes értékű egészségügyi munkát láthassanak el. Önálló orvosi munkavégzés nem lehetséges érvényes működési nyilvántartás nélkül.
László Imre 1972-ben végezte el a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karát, aztán 1981-ben megszerezte a társadalom-orvostan szakvizsgát, és 1994-ben szakképesítést szerzett honvéd- és katasztrófa-orvostanból. A Honvédkórház (1995-2001), majd 2011-ig a Szent Imre Kórház főigazgatója volt. w