Belföld
Gyurcsány szabadulni szeretne múltjától
Hétértékelő. Az ellenzéki oldalon hiányoznak az igazi politikusok, helyettük aktivistákat látunk, akik számára a legfontosabb a szavazóbázis mozgósítása, akár konfrontációk árán is

A héten elege lett Gyurcsány Ferencnek abból, hogy neve még mindig negatív összefüggésben jelenik meg, ezért közösségi oldalán sietett leszögezni, hogy ez 2021-ben már másként van. „Mindez annak a beismerése, hogy a negatív társítás valójában még mindig létezik, mert az őszödi beszéd a rossz kormányzás szinonimája a bizonytalanok és a jobboldali elkötelezettségűek között” – kommentálta a felvetést Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzések központjának igazgatója. Hozzátette, hogy csupán a saját táborára nem hat már ez a társítás, ám a többség emlékszik még miniszterelnökségének hátrányos következményeire.
A bukott miniszterelnöknek meghatározó a szerepe Karácsony Gergely tevékenységére is, amely az elmúlt héten külpolitikai konfrontációhoz vezetett, miután a tervezett Diákváros körüli közterületeket provokatív módon nevezték el. A kínai külügyminiszter tiltakozásának hatására Karácsony újabb magyarázkodásba kezdett.
„Ez az akció, illetve a Fudan egyetem elleni szombati tüntetés is jól mutatja, hogy az ellenzéki oldalon hiányoznak az igazi politikusok, akik átgondoltan cselekszenek, helyettük aktivistákkal találkozunk, számukra pedig a szavazóbázis mozgósítása a legfontosabb, akár konfrontációk árán is” – értékelte a főpolgármester tevékenységét az elemző, aki azt is hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök-jelölti fellépése óta folyamatosan mentegetőzni kényszerülő Karácsony Gergely számára a Fudan egyetem körüli felhajtás az elterelő kommunikáció része.
„Amíg Demszky Gábor még képes volt egyben tartani a szocialista és liberális tábort, addig ez Karácsonynak sokkal nehezebben megy, mert a fővárosban élők folyamatosan problémákkal szembesülnek” – magyarázta a politológus, aki szerint eddig nem sikerült bizonyítania a főpolgármesternek, hogy egy cselekvő városvezető lenne, s a rossz vezetés egyre jobban érezhető a budapestiek számára.
„Tavaly a biciklisávok felfestésével borzolta a kedélyeket, idén pedig a méhlegelők bevezetésével. Mindkét kifejezés a semmittevés iskolapéldája. Amikor pedig konkrét döntéseket hoz, akkor kiderül, hogy a főnöke, Gyurcsány Ferenc szava dönt, akinek mindenről a kínaiak az jutnak eszébe. Korábban a kínai vakcinát éppúgy átgondolatlanul támadták, mint most a kínai egyetemet” – fogalmazott a politológus.
Kiszelly Zoltán az elmúlt hét fontos eseményének tekinti a nemzeti összetartozás napját, amelyet egy új korszak nyitányának tart. „Az jól érzékelhető, hogy Magyarország sokkal erősebb, mint amilyen százegy évvel ezelőtt volt, a legtöbb szomszédos országgal stabil, jó kapcsolatot sikerült kialakítani, ami az ott élő magyarok számára is kedvező” – mondta a politológus.