Belföld

„Emberéletekkel játszik a baloldal”

Több képviselő is a koronavírus-járvány különféle aspektusaival foglalkozott napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.

„Emberéletekkel játszik a baloldal”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint emberéletekkel játszik és ezzel saját választói előtt is leszerepelt a baloldal, amikor folyamatosan kritizálja a koronavírus-járvány elleni védekezést, oltásellenes kampányt folytat, és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO) vitatkozik a keleti vakcinák kérdésében.

A kereszténydemokrata politikus megemlítette: néhány napja a WHO is elfogadta a kínai oltóanyagot, ez pedig igazolja a magyar kormány azon döntését, hogy keleti vakcinákat is be kell szerezni.

Hangsúlyozta: a járvány legnagyobb tétje az emberéletek védelme, a kormány pedig időben észlelte a kihívást, és lépett, lélegeztetőgépeket és vakcinákat rendelve; utóbbiak közül napjainkban hatféle közül választhatnak az emberek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter válaszában megemlítette: egy éve nézünk szembe a járvány jelentette, példátlan egészségügyi és gazdasági kihívással.

Hozzátette: mindkét fronton védekezni kell, és a kormány ezt meg is teszi, ebben pedig a nemzeti érdek az iránymutató.

A miniszter elmondta: a kulcs az volt, hogy nem hajlandók a vakcinákra geopolitikai vagy ideológiai kérdésként tekinteni, és minden olyan oltóanyagot használ Magyarország, amelyről a magyar vagy az uniós szakemberek kimondták, hogy biztonságos és hatásos.

Ha nem így tettünk volna, hogyha Brüsszelre, az ellenzékre, a külső vagy a belső nyomásgyakorlásra hallgattunk volna, akkor Magyarországon sok ezerrel többen haltak volna meg, sok tízezerrel többen fertőződtek volna meg, és sok százezerrel többen vesztették volna el a munkahelyüket - jelentette ki Szijjártó Péter.

Simon Róbert Balázs (Fidesz) azt hangsúlyozta: a vakcináknak köszönhetően visszaszorulóban van a járvány, így több korábban bevezetett korlátozást részben vagy teljesen fel lehetett oldani.

Csak az oltásokkal lehet legyőzni a vírust és csak az oltásokkal lehet újraindítani az életet és a gazdaságot - jelentette ki, megemlítve, január óta emelkedik a foglalkoztatottak száma, ami zömmel a kormányzat intézkedéseinek köszönhető.

Felidézte: válságban a baloldal bért, nyugdíjat vett el, adót emelt, támogatásokat vont meg, segítség helyett növelte az emberek terheit.

Válaszában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a gazdasági intézkedések kidolgozásakor a kérdés az volt, visszanyúljanak-e a segélyezéshez, ami egyszer már komoly veszélybe hozta az országot és az embereket, vagy kitartsanak a Magyarországot az Európai Unió egyik leggyorsabb növekedésű államává tevő stratégia mellett.

A döntés az volt, hogy „segély helyett munkát kell biztosítani” - mondta, utalva a kormány robusztus támogatási programjára, amely 50 százalékos támogatást ad cégeknek, ha elkötelezik magukat, hogy egyetlen munkavállalójukat sem bocsátják el.

Hozzátette: egy újabb, 30 milliárdos keretösszegű programban pedig 20 - az országos átlagnál alacsonyabb GDP-jű megyékben 33 - százalékos támogatást adnak olyan vállalatoknak, amelyek a termelékenységüket növelik, technológiájukat fejlesztik, működésüket modernizálják és megtartják a munkaerőt.

A miniszter megemlítette: miközben a járvány miatt a világban csökken a befeketések volumene, az év eleje óta majdnem annyi Magyarországot célzó beruházási döntés született, mint az egész tavalyi esztendőben.
 

Kapcsolódó írásaink