Gazdaság

Várakozáson felül kezdte az évet a magyar gazdaság

Várakozáson felül teljesített a magyar gazdaság az év első három hónapjában – kommentálta Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslését a gazdaság első negyedéves teljesítményéről. A piaci szakértők által várt 0,3 százalékos visszaeséssel szemben 1,9 százalékkal bővült hazánk gazdasági teljesítménye az előző negyedévhez képest. Mindez azt mutatja, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések eredményesek, a magyar gazdaság újraindulása elkezdődött. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a magyar gazdaság teljesítménye nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unióban negyedéves alapon.

Várakozáson felül kezdte az évet a magyar gazdaság
Varga Mihály: A gazdaság jól hasznosította a kormányzati támogatásokat, és alkalmazkodott a kihívásokhoz, így a korlátozások kevésbé fogták vissza a teljesítményt
Fotó: MH/Purger Tamás

Éves alapon a szakértői konszenzus 3,6-4 százalék körüli visszaesést jósolt, a magyar gazdaság ennél jóval kedvezőbb, 1,8 százalékos mérséklődést mutatott – magyarázta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály elmondta: bár részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, a részstatisztikák szerint a javuló teljesítményt az ipar, az agrárium, az infokommunikáció és a pénzügyi ágazat támogatta, míg keresleti oldalon a beruházások jelenthették a húzóerőt.

A tárcavezető elmondta, az adatok arra is rávilágítanak, hogy a járvány harmadik hulláma miatti korlátozások már kevésbé fogták vissza a gazdaság teljesítményét. Ez azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások jobban alkalmazkodtak a járványhoz, a költségvetésből nyújtott támogatások, adókedvezmények valós segítséget jelentettek a működés fenntartásában.

A pénzügyminiszter hozzátette: a negyedéves teljesítményt illetően hazánk az első helyen áll az Európai Unióban az eddig ismert adatok szerint, éves összehasonlításban az ötödik. Hazánk olyan országokat előzött meg, mint Ausztria, Csehország, vagy Németország.

A helyes gazdaságpolitika és az oltási program sikerének köszönhetően a magyar gazdaság lépéselőnyben van az uniós országokhoz képest, így 2021 második negyedévében kiugró mértékű, kétszámjegyű növekedéssel számolunk – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az adat alapján a Pénzügyminisztérium arra számít, hogy Magyarország visszaáll arra a növekedési pályára, amely a járványt megelőzően is jellemezte.

A vártnál sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban

A legderűlátóbb elemzőket is meglepte az első negyedévi GDP-adat. A negyedéves alapon mért növekedés az Európai Unió egyik, ha nem a legdinamikusabb mutatója lehet, és azt mutatja, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták - így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott előzetes jelentését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az első negyedéves GDP-növekedés és a vártnál mérsékeltebb éves visszaesés  azt is jelenti, hogy a magyar gazdaság a vártnál korábban, vagyis már a nyár előtt elérheti a válság előtti teljesítményét.

A részletes adatok híján egyelőre csak találgatni lehet, hogy mely területek okozták a jelentős meglepetést. Vélhetően az ipar és az építőipar hozzáadott értéke is jóval nagyobb mértékben bővült, mint azt a havi termelési mutatók jelezték. Emellett a kormányzati hozzájárulás szerepe is okozhatott meglepetést.

A szolgáltatásoknál ugyanakkor nehéz lenne jelentős növekedést vizionálni, hiszen a korlátozások érdemi enyhítésére csak a második negyedévben került sor jegyezte meg a vezető elemző. A tény, hogy a magyar gazdaság ilyen dinamikus növekedést tudott felmutatni azt jelenti, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták.

Talán nem véletlen az MNB hétfői fordulata sem, hiszen a GDP-adat fényében valóban több mint reális elképzelés lehet, hogy a magyar gazdaság idén 6 százalékos vagy akár azt meghaladó gazdasági növekedést mutasson az év egészében. Mindez pedig az aggregált kereslet jelentős felfutását jelenti, ami a belső inflációs nyomás erősödésével jár.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágnak vezetője szerint a vártnál jóval kedvezőbb első negyedévi GDP-adat azt jelenti, hogy a gazdaság egyre inkább hozzászokott a korlátozásokhoz, sok érintett ágazat megtanult azokkal együtt élni, így a vártnál kevésbé fogták vissza a gazdasági teljesítményt. Az ágazatok teljesítménye ugyanakkor nagyon különbözően alakulhatott: a turizmus vélhetően továbbra is visszafogta a gazdasági teljesítményt, míg az ipar például, illetve néhány szolgáltató ágazat javuló teljesítménye fékezte a visszaesést.

A kedvező adat mutatja a gazdaság vártnál jobb ellenálló- és újraindulóképességét is, ami azt eredményezheti, hogy a gazdasági növekedés az év egészét tekintve a korábban becsültnél nagyobb, 5 százalék körüli lehet. Ebben szerepe lehet a pandémia alatt felhalmozódott megtakarításoknak, illetve ezek elköltésének, és meghatározó lehet benne, hogy a nemzetközi turizmus milyen gyorsan tud újjáéledni - vélekedett Regős Gábor.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője egyenesen bombameglepetésének nevezte kommentárjában a friss GDP adatot, amely a hazai gazdaság kifejezetten erős ellenálló és helyreállási képességére utal. Úgy véli, hogy a kiskereskedelem és vendéglátás sokkal jobban alkalmazkodott a korlátozásokhoz, így nem mutattak a tavaly tavaszihoz hasonló visszaesést. A gyors vakcinázásnak és a korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően a második negyedévtől már éles felpattanás várható, bőven 15 százalék feletti, de akár 16 százalékos növekedés is következhet.

A második félévtől pedig további lendületet adhat az európai és esetleg nemzetközi turizmus vakcinaútlevélhez kötött újraéledése. A járvány előtti szintet a hazai gazdaság legkésőbb a harmadik negyedévben elérheti, azonban nem zárható ki, hogy erre már a második negyedévben sor kerül, mivel a gazdaság teljesítménye már mindössze 2,1 százalékkal marad el a járvány előtti szinttől.

Az igen kedvező első negyedéves adatok és kilátások következtében az idei GDP növekedési előrejelzését a Takarékbank 6,6 százalékról 7 százalék fölé emelheti - hangsúlyozta Suppan Gergely.    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője számára is vaskos meglepetést okozott a magyar gazdaság első negyedévi teljesítménye, amiből azt a következtetést vonta le, hogy az idén 5 százalékot meghaladó GDP-növekedésre van kilátás.

Hozzátette: a részletes GDP-jelentés csak később jelenik meg, az viszont már látható, hogy a járványra legkevésbé érzékeny szolgáltatások, köztük a pénzügyi és biztosítási tevékenység, valamint az információs és kommunikációs szolgáltatások járultak hozzá a jobb eredményhez. Emellett az ipar lendületes dinamikája is támogatja a gazdaságot. A K&H Bank szakértője az év elején még 4,5 százalék körüli növekedést várt 2021-re, igaz, már az év elején láthatóak voltak olyan tényezők, amelyek pozitív meglepetést vetítettek előre.

Kapcsolódó írásaink