Belföld

XXI: Század Intézet: Az európai jobboldal jövője

Az európai politika a II. világháború óta a versengő szuperhatalmak árnyékában vegetál: Németország (látszólag) lemondott arról, hogy Európa vezető kulturális és katonai hatalma legyen, cserében a II. világháború óta nem látott gazdasági fölényre tett szert - olvasható a XXI. Század Intézet Az európai jobboldal jövője címet viselő, lapunkhoz eljuttatott elemzésében.

XXI: Század Intézet: Az európai jobboldal jövője
Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki az új európai demokratikus jobboldal felépítéséről egyeztetett Budapesten, pártjaik közösen tervezik a jövőt
Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az európai történelem dinamikáját két tényező határozza meg: a stabilitás és a haladás erői, emlékeztet az elemzés, amely kihangsúlyozza: az európai országok vezetői akkor voltak sikeresek, amikor el tudták választani a megőrzésre érdemes és a megújítandó dolgokat.

"A történelemben vannak ismétlődő motívumok, de a problémák mindig újak, és a nagy összefüggések gyakran csak több évtized elteltével ismerhetők fel: a nyugati közvélemény sokáig idegenkedett annak elfogadásától, hogy a liberalizmus és a szocializmus rokon ideológiák, vagyis a progresszió testvérirányzatai" - teszi hozzá az elemzés.

A világpolitika felületes szemlélői a hidegháború évtizedeit e két ideológia küzdelmeként értelmezték, holott a későbbi fejlemények tükrében már jól látható, hogy ez csupán a felszín volt. A klasszikus liberalizmus 1914 óta leáldozóban van. Az elmúlt száz év nagy győztese a szocializmus, hiszen a 20. század első fele nem volt más, mint különböző változatainak egymás ellen folytatott küzdelme. 1989/90-ben nem a szocializmus bukott meg, csupán annak szovjet változata. Mára Kína – a világ második számú gazdasági és katonai hatalma – korszerű formában tökélyre fejlesztette azt és valódi orwelli társadalmat épített ki, mutat rá az elemzés, hozzátéve: ezzel egy időben a világelső USA is egyenletesen halad a szocializmus irányába: a II. világháború óta feltartóztathatatlanul növekszik a központi kormányzat hatásköre, nőnek a jóléti kiadások és ezzel együtt a nominális államadósság.

A 2001-es terrortámadásokat követően az előzményekhez képest is nagyságrendekkel megnőtt a mindenkori amerikai adminisztráció hatalma. Soha nem látott mértékben ellenőrzi állampolgárai életét, és a polgári társadalom egyre több területét vonja irányítása alá. 2016-ban Bernie Sanders a skandináv típusú szocializmus ígéretével kampányolt, Joe Biden elnökségével pedig elkezdődött a gigantikus jóléti állam kiépítése, teszi hozzá az elemzés.

A felszínen folyó vibrálások közepette a nagy techcégek hatalma is töretlenül növekszik: a világtörténelemben egyedülálló erőközpontok jönnek létre, melyek a Big Data révén ellenőrzik a természetes és jogi személyek tevékenységét, és már érdemben képesek befolyásolni a választások kimenetelét is.

A globalizáció mára meghaladta az összes politikai nézetrendszert. Kiüresítette a liberalizmust, melyből csak a szabad piac iránti rajongás maradt meg, korszerűsítette a baloldalt: a kommunizmus kemény és puha változatait. A progresszió gyarmatosította a magát konzervatívnak nevező erők java részét is. E folyamatban zavaró tényezőként jelent meg KözépEurópa öntudatra ébredése a 2010-es években, majd Donald Trump elnöksége (2017–20).

Látlelet az európai jobboldalról

Az európai jobboldal alapvetően két fő csapásiránnyal rendelkezik: 1) a radikális szárny szókimondó problémafelvetései gyakran szalonképtelen retorikával és elhibázott szövetségi politikával párosulnak. A nyugati országokban erre jellegzetes példa volt Enoch Powell vagy JeanMarie Le Pen ténykedése, hazai viszonylatban pedig ugyan ebbe a csapdába esett Csurka István. A radikális politika fölé ezért mindig üvegplafon feszül. Válságos időszakban e pártok támogatottsága megemelkedik, de a politikai közép megszerzésére tett kísérleteik kudarcosak. 2) Az európai jobbközép ehhez képest mindig az egyesség lehetőségét keresi. Célja a helyi viszonyoknak megfelelően a stabilitás és a haladás összeegyeztetése. Kompromisszumos megoldásokkal igyekszik uralni a politikai centrumot, lehetőség szerint őrizve a hagyományos európai, illetve nemzeti értékrendet is.

Az európai jobbközép irányelveit hagyományosan természetjogi érvelésre alapozza. A kereszténységből származó szekuláris elvek (emberi méltóság védelme, szubszidiaritás, szolidaritás) gyakran kiegészülnek a kereszténységre tett utalással, olykor kifejezetten hivatkoznak a történelmi felekezetek társadalmi tanítására is.

Ernyőszervezete a közelmúltig elsősorban az Európai Néppárt (EPP) volt, melynek erejét két tényező adta. Egyfelől a széleskörű tömegtámogatottság: a tagszervezetek jelentős része a széles bázisú jobbközép pártokból került ki. A másik pedig a mögötte álló gazdasági erő: az európai nagytőke pénzügyi ereje és gazdasági befolyása. Azon pártok, akik az EPP-hez tartoztak, mozgástérhez, befolyáshoz jutottak nemzetközi szinten. Az efféle kompromisszumos politika tehát komoly előnyökkel járt – bizonyos felvállalható veszteségek és lemondások mellett, olvasható az elemzésben.

A ’90-es évektől kialakult status quót azonban több esemény is megrengette: az EU-t 2008-ban elérte a pénzügyi válság, melyet tetézett a 2015-ös migrációs krízis, majd 2020-ban bekövetkezett egy rég nem látott elemi csapás: a koronavírus okozta világjárvány. Az unió mindhárom kihívás esetében rosszul teljesített. Nem volt képes gyorsan reagálni és ez visszatérően a társadalmi rend megingásához, az életszínvonal csökkenéséhez vezetett. Az uniós politika jellemzően lassú, bürokratikus és számonkérhetetlen. Ez 2008-at követően is káros következménnyel járt: az ingatlan- és pénzügyi piacokat sújtó válság jelentős vagyoni átrendeződést eredményezett, melyből az európai országok polgárai nem tudtak profitálni.

A migrációs válság méginkább aláásta Európa biztonságérzetét: több nagyvárosban felborította a már amúgy is kritikussá vált etnikai arányokat, elszabadult a nők elleni erőszak, de jelentősen növekedett a zsidók és a melegek elleni atrocitások száma, majd egyre inkább a keresztények kerültek a támadások középpontjába. Franciaországban rendszeressé váltak a templomok elleni támadások és a vallási indíttatású gyilkosságokat követtek el. A koronavírus okozta világjárvány során a bürokratikus politika az eddigieknél is nagyobb károkat okozott.

„Az ügyek intézése az ügyek nem intézése által” eddig európai polgárok tízezreinek halálába került, ám a következtetéseket a brüsszeli elit mindmáig nem vonta le, noha az események rendre a nemzeti, jobboldali, szuverenista pártok érveit igazolják. A progresszió maga alá gyűri a nyugati világot A 2008-ban kirobbant gazdasági válság történelmi lehetőségnek bizonyult a „haladó erők” számára: a progresszió szintet lépett, az átalakulási folyamatok felgyorsultak. A dinamikus globalizáció tapasztalata mindenki számára feladatot jelent.

A nagy átalakulás során zajlik a verseny az értelmezés elsőbbségéért is. A globalizáció önmagában is nivelláló hatással bír a világra, a kontinensek közötti különbségek folyamatosan csökkennek – mint arra már a múltszázad elején is felfigyeltek (Ortega y Gasset: A tömegek lázadása. 1929). A globális nagytőke érdeke e spontán folyamat gyorsítása, illetve mederben tartása. Ennek érdekében folyamatosan növeli befolyását a kulturális és tudományos intézményrendszeren belül is. Meghatározza a szórakoztatóipari trendeket (tévé műsorok, filmgyártás, videójátékok tematikáját), a média napirendjét. A nyugati világban már szinte teljesen ellenőrzése alá vonta a társadalomtudományi kutatásokat és publikációkat is, aminek több célja is van: egyfelől megteremti azt a fogalmi készletet, mellyel a folyamat az ő érdekeinek megfelelően írható le. Másfelől, létrehoz egy önszabályzó védelmi mechanizmust is: olyan nyelvet teremt, melyen a számára nem kívánatos problémákról nem is lehet beszélni.

E folyamatnak része az európai mérsékelt jobboldal átitatása a progresszív eszmékkel. Ennek megfelelően jött létre a jelenlegi, „Krisztus nélküli kereszténydemokrácia” is, melyet  univerzális modellként jelölnek ki a nyugati kultúrkör államai számára. Egy olyan díszletjobboldaliság felépítése zajlik, ahol a kellékek, szlogenek, vizuális elemek a konzervativizmus hangulatát idézik, ám a progresszív erőknek semmilyen stratégiai célját nem veszélyezteti.

E nagyszabású folyamat célja a különböző kultúrák közötti különbségek elmosása, a kontinensek lakosságának összekeverése, a társadalmak belső kohéziójának gyengítése. A világ egyik legfontosabb, nem-hivatalos döntéshozatali fórumán (World Economic Forum) már elérkezettnek látták azt is deklarálni, hogy tíz éven belül felszámolható a magántulajdon is. Mindezen szándékok akadályában áll a szuverén európai nemzetállam. Így lett a globalizáció és szuverenizmus az európai politika mai, valódi törésvonala. Geopolitikai csapdában Az európai jobboldal azt kívánja megőrizni, ami kultúránkat egykor naggyá tette és ami mai napig az erejét adja. E látszólag evidens célkitűzés azonban számos érdeket sért. Az erős nemzetállamokra épülő, hatékony európai együttműködés ellentétes az olyan erőközpontok érdekeivel, mint az amerikai demokraták és a mögöttük álló pénztőke, illetve a Big Tech cégek.

Az erős Európa nem szolgálja az érdekeit a kommunista Kínának, valamint a kőolajat és a politikai iszlámot egyaránt exportáló arab monarchiáknak sem. Hagyományosan Európa sikerében ellenérdekelt államként szokták megnevezni Oroszországot is, ez azonban korántsem egyértelmű. A teljesen amerikanizálódott, a demokrácia-export ideológiáját kiszolgáló EU biztosan nem jó szomszédja Oroszországnak. A globalizálódó világban, Amerika, Kína és az arab világ szorításában Európa érdeke a hatékony együttműködés lenne. Az egységesülés jelenlegi iránya azonban nem ezt a célt szolgálja. A brüsszeli adminisztráció növekedése jól láthatóan a verseny- és az önvédelmi képesség ellenében hat. A politikai döntések bürokratizálódnak, ám eközben a bürokrácia átitatódik ideológiával – el nem számoltatható hivatalnokok döntenek arról, hogy 446 millió ember világnézetét milyen irányban kell formálni (cancel culture, gender-ideológia. LMBTQ-lobbi), ugyanakkor a vakcinabeszerzések akadoznak és ez emberéletek tízezreit követelte az elmúlt hónapokban.

A közelmúltig az európai politika paradigmatikus fogalmai a neoliberális közgazdaság és liberális demokrácia volt. 2008-ban az első, 2015-ben pedig a második mondott végérvényesen csődöt. Az Amerikából begyűrűzött gazdasági válság világossá tette, hogy a pénzpiacok sokkal erősebb felügyeletet igényelnek. A migrációs válság és a népvándorlást gerjesztő emberijogi szervezetek cinikus érvelése egyértelművé tette: az európai önazonosságára vonatkozó termtermészetes igény a liberalizmus nyelvén nem mondható el és nem védhető meg, szögezi le a XXI: Század Intézet elemzése.

Kapcsolódó írásaink