Belföld

Márciusban a Gyurcsány házaspár kapja a Korózs-díjat

Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének és feleségének, Dobrev Klárának, a DK európai parlamenti képviselőjének ítélte márciusban a „kamuvideós Korózs-díjat” Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

Márciusban a Gyurcsány házaspár kapja a Korózs-díjat
Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének és feleségének, Dobrev Klárának, a DK európai parlamenti képviselőjének ítélte márciusban a kamuvideós Korózs-díjat
Fotó: MH

Nacsa Lőrinc csütörtökön a lapunkhoz eljuttatott videonyilatkozatában elmondta, ez a díj azoknak jár, akik a legnagyobb álhírterjesztők a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, és akik támadják a védekezésben részt vevő szakembereket és hatóságokat. Díjazott volt korábban Szabó Tímea (Párbeszéd), Hadházy Ákos (független) képviselő és a kínai vakcinát betiltani akaró DK is - tette hozzá.

Objektum doboz

Azt mondta: Dobrev Klára maszk nélkül turnézta végig az országot, akár meg is fertőzhetett másokat, és betegen is csak a kormányt és a szakembereket támadta. Gyurcsány Ferenc, „a baloldal oltásellenes kampányának atyja” Brüsszelből is az oltási terv összeomlásáról értekezett, „káoszról beszélt, majd miután megkapta az oltást, el kellett ismernie, hogy minden flottul ment” - hangzott el a videóban.

Az oltás életeket ment - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, aki ezért arra kéri a baloldalt, hogy „fejezze be az embereket elbizonytalanító politikáját.”

„Gratulálunk, és szégyelljék magukat!” - mondta Nacsa Lőrinc.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom