Belföld
Továbbra is segítik a járvány elleni védekezést az orvostanhallgatók
Mindannyiunk háláját és elismerését kiérdemlik az orvos- és egészségtudományi hallgatók, akik már egyetemi éveik alatt pótolhatatlan hozzájárulással erősítik a járvány elleni védekezést - hangsúlyozta Schanda Tamás az ITM lapunknak eljuttatott közleményében.
Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) 2020 októberétől és 2021 februárjáig összesen közel 26 ezer műszakban teljesített szolgálatot mintegy 2200 hallgató, és közel 1000 egyetemistát vontak be a kórházi, klinikai tevékenységek támogatásába.
A koronavírus elleni védekezésben közreműködő hallgatók oltása folyamatos, munkájukért munkadíjban részesülnek, tanulmányi és vizsgakedvezményekkel élhetnek a tavaszi félévben is.
Az elmúlt hónapokban már kialakult az együttműködés, a közös feladatszervezés az orvos-, egészségtudományi egyetemek vezetői, hallgatói önkormányzatai, a kormányhivatalok, az egészségügyi intézmények, a mentőszolgálat és ITM között.
Schanda Tamás hozzátette: Az Országos Mentőszolgálatnál elmúlt hét során átlagosan 400, tegnaptól pedig már közel 500 egyetemista segíti naponta a védekezést. „Fontos kiemelni, hogy a hallgatók, miközben életeket mentenek, eredményesen eleget tesznek tanulmányi és vizsgakötelezettségeiknek is" - mondta a miniszterhelyettes.