Belföld

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, és folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv is - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Novák Katalin a Házasság hete rendezvénysorozat keretében Család-karrier-egyensúly címmel tartott online konferencián kiemelte: az elmúlt tíz év családbarát politikájának már láthatók az eredményei, hiszen negyven éve volt utoljára olyan magas a házasságkötések száma Magyarországon, mint tavaly.

2020-ban 140 ezer fiatal kötelezte el magát egymás mellett, míg tíz évvel korábban 70 ezren kötöttek házasságot - mondta.

Emellett az elmúlt években Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv az Európai Unió tagállamai közül - tette hozzá.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a házasság hete rendezvénysorozat központi programjainak fővédnöke köszöntőjében azt mondta, hogy az ember fizikai és lelki egyensúlyának megteremtését közösségben, szerencsés esetben a család oltalmában tanulja meg.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom