Belföld

Börtönbiznisz után betegbiznisz

Völner Pál: Indokolt volt a kórházak felkészítése a járványhelyzetre, amelyről senki nem tudta akkor, milyen súlyú lesz

A börtönbiznisz visszaszorítását követően a Soros-jogvédők a járványban rejlő „lehetőségeket” igyekeznek kihasználni. A TASZ jogászai a védekezés első vonalában helytálló kórházakat, egészségügyi dolgozókat támadják. Völner Pál államtitkár lapunknak kijelentette, most sem az emberi életek, hanem csak a saját gazdagodásuk érdekli őket.

Börtönbiznisz után betegbiznisz
A Soros-szervezet ügyvédei mindenhol keresztbe tesznek, ahol csak tudnak – mondta az államtitkár
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű Soros-szervezet „kórházbizniszére” már a járvány első hullámában felhívta a figyelmet az Alapjogokért Központ. Mint írták, az eredeti, „ambulance chasing” kifejezés onnan származik, hogy egyes ügyvédek az Egyesült Államokban a kórházak sürgősségi osztályáig követik-üldözik a betegszállító mentőket annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott pácienseket majd ügyfeleik között tudhassák. A kórházbizniszben részt vevő ügyvédek vagy NGO-k arról győzködik a betegeket, hogy valamilyen ok biztosan van, ami miatt be lehet perelni a kórházat – akár olyan időszakokban is, amikor az egészségügyi ellátórendszer amúgy is kihívásokkal néz szembe. Ráadásul, ha pánikkeltésre is alkalmas tevékenységük tömeges méreteket ölt, akkor még inkább leterhelik a kórházak adminisztrációját.

Magyarországon a TASZ tavasszal a kórházi ágyak felszabadítása kapcsán kezdett kórház- illetve betegbizniszbe. Arról írtak, jogi eljárás kezdeményezéséhez keresnek olyan betegeket, akiket a koronavírus miatt tettek ki a kórházból, hogy aztán képviseletükben beperelhessék a kórházfenntartókat, áttételesen a magyar államot, s azt a látszatot keltsék, hogy a járványveszélyre nem elég felkészült az egészségügy. Természetesen a járvány második hullámában is folytatják eme tevékenységüket, ügyfeleket keresnek a kórházi ellátással bármilyen okból elégedetlenek között. A TASZ honlapján található aktivitásmutató szerint tavaly március 1. óta 259-szer szerepelt álláspontjuk a sajtóban és háromezer alkalommal nyújtottak ingyenes jogsegélyt a koronavírussal kapcsolatban, az viszont nem ismert, hogy eddig hány kórházi esetből lett végül per, mivel azt nem tüntetik fel, hogy a 170 jelenleg bíróság előtt lévő ügyből mennyi a járvánnyal összefüggő.

Mindehhez azért nem árt tudni, hogy hazánkban a betegjogok részletesen szabályozottak, és a betegjogi képviselői hálózat lefedi az egész országot. A betegjogi képviselő segíti a pácienst jogai megismerésében, az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, az esetleges panasz megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, az eljárás során képviselheti a beteget, jogosult a kórházi iratokba betekinteni, az egészségügyi dolgozókhoz kérdést intézni és így tovább.

A TASZ kórházbizniszéről megkérdeztük Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki megállapította, most sem az emberi életek, hanem csak a saját gazdagodásuk érdekli a Soros-szervezet jogászait. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, teljesen indokolt volt a kórházak felkészítése a járványhelyzetre, amelyről senki nem tudta megmondani, milyen súlyú lesz, hány ágyra lesz szükség a fertőzöttek ápolásához. Az egészségügy felkészítésének köszönhetően más országokkal ellentétben hazánkban minden koronavírusos betegnek jut kórházi ágy és ellátás – mutatott rá az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora azt mondta, minden beteg sorsát egyedi módon bírálják el, és kizártnak tartja, hogy valakit felelőtlenül csak úgy elküldjenek. Völner felidézte, hogy Merkely a lélegeztető-gépek beszerzése kapcsán közölte, matematikai modellek alapján akár tizennégyezer ember egy időben történő lélegeztetésre is szükség lehetett volna, Orbán Viktor miniszterelnök pedig arról beszélt, számítások szerint a legrosszabb esetben kétszázezer ember egyidejű megfertőződése is bekövetkezhetett volna, ekkor viszont tizenhatezer kórházi ágyra lenne szükség.

Tehát minden helyzetre fel kellett készülni, és ez az előretekintés volt a záloga annak, hogy ne legyen baj – szögezte le Völner, hozzáfűzve, senkit nem küldtek haza indokolatlanul a kórházakból. A miniszterhelyettes szerint a TASZ kezdeményezése annak az ügyvédnek a hozzáállásához hasonló, aki beperli a rendőrséget, amiért a tavaly Szenteste, Újpesten lövöldöző férfit ártalmatlanító rendőrök szerinte szakszerűtlenül jártak el. Az említett esetben az életüket kockáztató rendőröket, most a mások életéért küzdő egészségügyi dolgozókat támadják – jelentette ki Völner. Úgy összegzett: a baloldalra és ügyvédeikre továbbra sem lehet számítani, ahelyett, hogy segítenék a védekezést, mindenhol keresztbe tesznek, ahol csak tudnak.

Kapcsolódó írásaink

Völner: Gátat vetettünk a gender­ideológiának

Ā„A külföldről finanszírozott és a magyar büntetőpolitika liberalizására törekvő NGO-k minden szigorítás ellen tiltakoznak, a bűnöst is áldozatnak tekintik, és szerintük a börtön egyébként sem megoldás a bűnözés visszaszorítására”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom