Belföld

Baranyi népszerűséggyára

A polgármester toronymagasan vezeti a kedveltségi listát a viccgrafikonon

Ferencváros polgármestere közvélemény-kutatást készíttetett, amely mindenben őt igazolta. A hiteltelen eredményeket még balról is bírálták, Baranyi Krisztina hívei viszont boldogok, egyikük reményét fejezte ki, hogy „a vírus és a szegénység együtt leváltja” a kormányt.

Baranyi népszerűséggyára
Baranyi Krisztina
Fotó: MH/Katona László

Büszkén jelentette be nemrég Baranyi Krisztina, hogy „a Medián kerületi reprezentatív közvélemény-kutatásának eredménye nagyon erősen igazolja vissza, hogy „jó úton járunk”, továbbá „egyértelmű, hogy a kerületben továbbra is nagyon erős kormányellenes közhangulat van”.

Ferencváros önkormányzatának honlapján közzé is tették a felmérés eredményeit, itt sem derült ki azonban, milyen módszertannal készült, tehát hogyan, hány embert kérdeztek meg, holott ez minden komoly közvélemény-kutatásban szerepel. Például értelemszerűen IX. kerületieket kellett (volna) megszólítani, azonban nem tudni, honnan választották ki őket, kitől kaphattak címlistát. Ha Baranyitól vagy Kétfarkú Kutya-párti alpolgármesterétől, Döme Zsuzsanna Suzitól, akkor ez erősen befolyásolhatta a „kutatást”.

Azt, hogy valamiképpen előválogatott megkérdezettekről lehetett szó, maguk az eredmények sejtetik leginkább. Erre éppen egy baloldali portál, az Ellenszél blog mutatott rá. Mint fogalmaztak, „sok mindent láttunk már a Mediántól, de a legújabb »közvélemény-kutatásuk« sajnos nem a kamuhírekre szakosodott Hírcsárdán jelent meg”. Néhány adat a kutatásból, ami jól mutatja mekkora viccről van szó – folytatták. „A valaha tekintélyes Medián sok hónapnyi hallgatás után hozta ki az alábbi kutatási eredményt Ferencvárosban: a Momentum és a Fidesz támogatottsága majdnem megegyezik, a Kutyapárt nagyobb támogatást tudhat maga mögött mint a DK, az LMP-nek kétszer annyi szavazója van, mint az MSZP-nek, a Párbeszéd megelőzi az MSZP-t, a Jobbikot mind az LMP, mind a Párbeszéd veri. Ezekből is látszik, mennyire komolytalan mérést készítettek” – írták. Hozzáfűzték, „annyira eltér a valóságtól ez az adatsor, hogy értelmetlen volt elkészíteni is, mert úgysem hiszi el senki”. Figyelmeztettek továbbá, „óvakodjunk a messziről bűzlő közvélemény-kutatásoktól az ellenzéki oldalon is!”

Hiába azonban az ordító aránytévesztés és a balról jött figyelmeztetés, az indexesek által létrehozott Telex.hu a hétvégén hosszú elemzést készített a „kutatás” alapján, tényként kezelve annak adatait. Végkövetkeztetésként megállapították, hogy a Kutyapárt „– elsősorban nyilván Budapesten – megkérdőjelezhetetlenül tényezővé vált a 2022-es választási felkészülésben”.

Amellett, hogy a pártpreferenciák köszönő viszonyban sincsenek az utóbbi idők közvélemény-kutatásaival, a helyi ügyekre vonatkozó kérdések egyértelműen irányítottak. Természetesen „elsöprő többséget” szerzett Baranyi védett lakások programja, amely a kapcsolati erőszak áldozatainak nyújt segítséget – vagyis nyújtana, mert amint azt megírtuk, a program bejelentését semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg, így leginkább csak kommunikációs fogás. A legviccesebb grafikon azonban egyértelműen az, amelyik különböző politikusok népszerűségét mutatja, s amelyen természetesen Baranyi Krisztina vezet toronymagasan, még Karácsony Gergelyt is maga mögé utasítva: a felmérés szerint Baranyi munkájával 58 százalék elégedett, Karácsony tevékenységével 39 százalék.

Mindenesetre, a polgármester közösségi oldalának követői nagy örömmel fogadták az eredményeket, volt aki azt írta, „remélem a vírus és a szegénység együtt leváltja az ov-bandát. Így legyen!”

Kapcsolódó írásaink