Belföld

„Bennünket keresztényeket sért, ha a szimbólumainkat gyalázzák”

Vejkey Imre: Ha kell, egészen az Európai Emberi Jogi Bíróságig is elviszem ezt az ügyet

Vejkey Imre tavaly személyiségi jogi pert indított a keresztény közösség jogainak védelme érdekében Pápai Gábor Népszavá­ban megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt, amelyet kedden első fokon elutasított a Fővárosi Törvényszék.

„Bennünket keresztényeket sért, ha a szimbólumainkat gyalázzák”
Úgy éreztem magam, mint Pelikán a Tanú című filmben – fogalmazott a KDNP politikusa
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A koronavírus-járványhoz kapcsolódva a Népszava karikaturistája egy viccesnek gondolt rajzot készített, amelyhez hozzáfűzte: „Alapbetegsége függőséget okozott”.

A nagy visszhangot kiváltó karikatúra kapcsán Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese úgy érezte, az a kereszténységen, illetve a keresztény közösségen gúnyolódott, ezért az emberi méltósághoz és vallásszabad­sághoz fűződő személyiségi joga védelme érdekében pert indított a lap ellen, és ennek tárgyalását utasította el minap a Fővárosi
Törvényszék bírája.

„A keresztény közösségünk és a jóérzésű emberek, akik ugyancsak felháborodnak ezen a gúnyrajzon, semmilyen jogvédelmet nem kaptak a bíróságtól” – kommentálta lapunknak a döntést a politikus. Mint mondta: „A megfeszített Jézus Krisztus gúnyrajzával és a hozzá illesztett szöveggel semmibe vették keresztény értékeinket és érzelmeinket. Felháborító az elsőfokú bíróság ítélete, amely jópofának tartva a karikatúrát azt mondta, hogy az viccesen ábrázolja Jézust. Bennünket keresztényeket sért, ha a szimbólumainkat gyalázzák. A gúnyrajz egy szellemi természetű keresztényüldözés része. Nem fogadhatjuk el, hogy az emberi méltósághoz való jognak kellene meghajolnia a szabad véleménynyilvánítás előtt”. Vejkey úgy érzi, a bíróság keresztényként másodrangú állampolgárként kezelte. „Szürreális, a kommunista időket idéző jelenetek zajlottak a Fővárosi Törvényszéken, ahol felperesként egy árva szót sem szólhattam” – fogalmazott, hozzátéve: „Úgy éreztem magam, mint Pelikán a Tanú című filmben – mikor a vádirat helyett már az ítéletet kapta”.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke minap úgy vélekedett: a karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a keresztény tiszti főorvost is gúny tárgyává tette.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta, a karikatúra központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású: „A karikatúra tehát nem a keresztény vallás ellen irányult, nem a keresztény közösséget gúnyolta”. Megjegyezték, a bíróság kizárólag jogkérdésekben foglal állást, és az ítélkezés során tartózkodik személyes véleményének kinyilvánításától.

Úgy tűnik, a Fővárosi Törvényszéken komoly értelmezési zavarok adódnak, mert amikor egy bíró jópofának tart egy karikatúrát, akkor nagyon is személyes véleményét fejti ki. „Természetesen fellebbezek, ha kell, az Európai Emberi Jogi Bíróságig is elviszem ezt az ügyet. Elfogadhatatlan a Jézus Krisztust gyalázó gúnyrajz, és az a bírósági szemlélet is” – fűzte hozzá a politikus.

Kapcsolódó írásaink