Belföld
MKPK-elnök: Felháborító a döntés a Jézust ábrázoló karikatúra ügyében

Veres András szerdán azt közölte: a 2020 tavaszán megjelent karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a pandémia alatt munkáját végző, keresztény tisztifőorvost is gúny tárgyává tette.
Az MKPK elnöke megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a szerinte keresztényellenes karikatúra „arcátlan módon” egy szakmai díjat kapott néhány hónappal ezelőtt. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a „karikatúra jópofa”.
Megjegyezte: „a hírek szerint” a perben az is elhangzott érvként, hogy a karikatúra nem irányult a katolikus közösség ellen, csupán a politikai véleménynyilvánítás eszköze volt.
Veres András hangsúlyozta, a püspöki konferencia elnökeként szeretné világossá tenni: felháborítónak és diszkriminatívnak tartják, hogy politikai célra használjanak fel vagy jópofának nevezzenek bármely olyan írást vagy rajzot, amely a keresztény vagy bármely más vallási közösséget méltóságában sérti, megalázza vagy alapvető értékeit, jelképeit gúny tárgyává teszi.
A Jézust és Müler Cecíliát ábrázoló gúnyrajz 2020 áprilisában jelent meg a Népszavában. A karikatúra miatt Vejkey Imre személyiségi jogi pert indított a lap ellen az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján.
Vejkey Imre a vasarnap.hu-nak nyilatkozva elmondta, indítványát úgy utasította el a Fővárosi Törvényszék, hogy ő maga fel sem szólalhatott a tárgyaláson.
„Teljesen nonszensz, ami történt. Még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit” – húzta alá a KDNP-s politikus, hozzátéve, hogy Gál Zsófia Lívia bírónő az arcába mosolygott, és azt mondta, a karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel.
Vejkey Imre egyúttal jelezte, nem hagyja annyiban az ítéletet: „Természetesen fellebbezek, ha kell az alkotmánybíróságig is elviszem ezt az ügyet. Nem fogok beletörődni abba, hogy keresztényként másodrangú állampolgár legyek a magyar bíróságokon” - fogalmazott a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese.