Belföld
Megújulnak a plébániák: ismét előtérbe kerül az intézmény missziós jellege
Húsz éve püspökök

A beszélgetésen Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével vett részt húsz évvel ezelőtti püspökszentelésük évfordulója alkalmából. Mint említették, 2000. január 6-án Rómában a szentelendő tizenkét pap egynegyede magyar volt, hiszen Szent II. János Pál pápa ekkor szentelte kisinyovi püspökké a csángó származású Kósa Antalt is. Fölidézték a 2020-as év tanulságait, főként a koronavírus-járvánnyal összefüggő tapasztalatokat, az idei esztendő tervei között pedig elsőként említették a szeptember 5. és 12. között megvalósuló budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Erdő Péter fölhívta a figyelmet arra is, hogy a Szentszék nyári instrukciója nyomán folyamatban van a plébániák lelki és közösségi működésének megújítása: „ennek az intézménynek az eredeti funkcióját és missziós jellegét újra meg kell találnunk” – fogalmazott, és szólt arról is, hogy készül egy honlap, amely az élet minden szakaszában konkrét, katolikus szellemű segítséget és tanácsadást kíván nyújtani az embereknek. A szolgáltatást a NEK maradandó gyümölcsének szánják.