Belföld
„Különleges lesz az idei karácsony a járvány miatt”
Ünneplés szűk körben
A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűneitől. Jézus születése hármas születés: az öröktől való, a földi (történeti) és a kegyelmi (a hívők lelkében történő) születés. Az első századokban az egyház vízkereszt ünnepén ünnepelte a karácsonyt, ahogy a keleti egyházakban ma is. Idén különleges lesz a karácsony a világjárvány miatt, a családok szűk körben tudnak csak ünnepelni – hívja fel a figyelmet az MKPK, hozzáfűzve, talán így még inkább a lényegre tudunk majd figyelni, és békés, nyugodt várakozással engedjük, hogy a kisded Jézus megszülethessen bennünk. Veres András győri püspök, az MKPK elnöke videóüzenetében arról beszélt: a karácsony lényege, hogy Isten emberré lett, azaz belépett a mi világunkba. Ha szeretnénk, hogy a szívünkben is megszülessen a Messiás, azért nekünk is tennünk kell, ennek egyik eszköze a kiengesztelődés Istennel és egymással.