Belföld

A budapesti „színes forradalom” főpróbája

A XXI. Század Intézet legújabb, lapunkhoz eljuttatott elemzése szerint az elmúlt két év mesterségesen keltett belpolitikai nyugtalanságára ad magyarázatot, és prognózissal szolgál az elkövetkező másfél évben várható hasonló történésekre, amelyek a belpolitikai dilemmákon túl immár nemzetbiztonsági kockázatokat is felvetnek.

A budapesti „színes forradalom” főpróbája
XXI. Század Intézet: Hiába hozott létre a kormányzás ellen szivárványkoalíciót az ellenzék, kormányzásképtelenségük továbbra is nyilvánvaló
Fotó: MH/Facebook

Puha puccsok, „színes forradalmak”

A puha puccsok és „színes forradalmak” valóságos iparággá váltak az elmúlt két évtizedben. A forgatókönyvek és receptek különbözősége ellenére a „színes forradalom” globálisan (a világ legkülönbözőbb pontjain) és univerzálisan (a politikai kultúrák és rendszerek eltérő sajátosságait figyelmen kívül hagyva) alkalmazott módszer lett, méghozzá a külföldről támogatott beavatkozás eszközeként.

A módszer célja a rendszerdöntés, a kormányon lévők eltávolítása, mégpedig a végül gyakran erőszakba torkolló „erőszakmentes ellenállás” eszközével. Az eddig lezajlott „színes forradalmakról” összességében elmondható, hogy általában jelentős külső beavatkozás mellett zajlottak, az utánuk következő időszakot pedig a működésképtelen kormányzat és a gazdasági instabilitás jellemzi, amelyből gyakran külföldi érdekeltek profitálnak, s amelyeknek nem ritkán súlyos politikai, etnikai vagy vallási konfliktusok a velejárói.

A puha puccsok mindenhol felbukkanó ideológiája röviden összefoglalható: mivel a hatalmon lévő rendszer elnyomó és korrupt diktatúra, amely elfojtja a szabadságot, ezért az erőszakos ellenállás morálisan igazolható és a nemzetközi közvélemény szimpátiája által kísért. Külső beavatkozásra pedig azért van szükség, mert a hatalmon lévő rezsimmel szemben törvényes körülmények között nem remélhető a demokrácia, a szabadság, a jogállam helyreállítása.

A „színes forradalmak” végrehajtásának deklarált célja a „demokratikus viszonyok” bevezetését szolgáló instabilitás előidézése. A „demokrácia” tehát szerintük megelőzi a „stabilitást”. Vagyis, a „demokratikus” célokkal rendelkező „színes forradalom” még akkor is igazolt, ha következménye a tartós instabilitás.

Az instabilitás azonban cél is lehet, hiszen a spekulánsok számára ez kedvező terepet jelent. Ennek tudható be Soros György gyakori szerepvállalása a „színes forradalmak” előkészítése és lebonyolítása során. Ugyanígy az ellenérdekelt országok, nagyhatalmak is kihasználhatják e zavarokat, akár saját céljaik elérésére, akár más hatalmak pozícióinak gyengítésére.

A megmozdulások élére többnyire egyfajta „habarék-koalíció” politikusai álltak, amelyhez Európában a szélsőjobboldaltól a magukat a nyugati értékek kizárólagos híveiként beállító neoliberális baloldalig a legkülönfélébb csoportok tartozhattak, míg a muszlim világban ehhez hasonló módon az iszlamista szélsőségesek és a Nyugat-barát liberálisok együtt alkották az ún. „demokratikus ellenzéket”.

A „színes forradalmak” gyakori ismertetőjegye, hogy azokat a megmozdulások sikerétől vagy kudarcától függetlenül instabilitás és politikai káosz követi. Miközben a „színes forradalmak” gyakran spontán népi megmozdulásnak tűnnek a képernyőn, valójában kiforrott módszertan alapján, nagyon is jól felkészített csoportok szervezik azokat. A puha puccsok kézikönyvei évtizedek óta rendelkezésre állnak, és éppen a legutóbbi években magyar nyelvre is átültették őket.

Mindezek mondanivalója kitűnően illeszkedik az új évezredben elterjedt indirekt befolyásszerzéshez, a politikai ellenzék kiszervezéséhez, a hibrid hadviseléshez és a helyetteseken keresztül megvívott proxy-háborúkhoz. Popovics forgatókönyvét, amely 2017 óta idehaza is elérhető (Útmutató forradalomhoz), rögtön megjelenésekor a magyar ellenzéki média dicsérete övezte.

Közismert hazai aktivisták közösségi oldalukon büszkén vállalják a dedikált példányok birtoklását, amelyek olvasása a „közösségszervező” szemináriumok és „civil” kezdeményezések kötelező házifeladata. A könyvet szerzője 2017 őszén Magyarországon személyesen is bemutatta a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom meghívására. Egy vele készült interjúban azt mondta, hogy „számít rá, hogy könyve nyomán megkeresik majd budapesti aktivisták, és a tanácsát kérik ki erőszakmentes mozgalmak szervezésében”, a kötet fordítója pedig úgy fogalmazott: „Tudjuk, hogy Magyarországon sok feltörekvő politikushoz eljutott” Popovics könyve.


Nemzetközi „forradalomrecept” Magyarországon

A „forradalomcsinálás” eszméinek hatása az elmúlt években Magyarországon is jól láthatóvá vált. Miután a Fidesz–KDNP 2018-ban sorban a harmadik országgyűlési választást nyerte meg kétharmados parlamenti többséggel, az ellenzéki pártok 2018–19 óta olyan hatalomtechnikai alkut kötöttek, amelynek keretében feladták identitásukat és a lengyel, illetve a szerb ellenzékhez hasonlóan közösen léptek fel a kormányoldallal szemben.

Ebbe a stratégiaváltásba illeszkedik, hogy 1) az utcai zavargások kiprovokálásában mozgósítására alkalmas eszközt látnak, és 2) hazai sikertelenségüket uniós hangulatkeltéssel, beavatkozás-kéréssel próbálják kompenzálni, valamint 3) baráti médiájuk mögött megjelentek a külföldi (amerikai, cseh, Soros-alapítvány) befektetők. Fontos változás a két évvel ezelőtti országgyűlési választás óta ez már a teljes ellenzék részvételével zajlik.

A 2018-as országgyűlési választásokat követő hetekben is szervezett, több tízezer embert megmozgató rendbontásokkal igyekeztek aláásni a választás eredményeként kialakult politikai stabilitást. A „Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért” elnevezésű megmozdulást egy magánszemély, Lányi Örs kezdeményezte, aki nem fogadta el, hogy 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP pártszövetség nyerte.

A Facebookon szervezett megmozdulás keretében az Operaház elől a Kossuth térre vonultak a tiltakozók. A tüntetés forgatókönyve nagyon hasonló volt a hazai törvényeket be nem tartó CEU melletti és az MTA átalakítása elleni tiltakozásokéhoz.

Mindez azonban csak a tesztüzemmódja volt a 2018-as „forró ősznek”, amikor az ellenzék által „rabszolgatörvénynek” nevezett törvénymódosítás apropóján – hasonlóan a szerb választásokat követő eseményekhez – parlamenti obstrukciót, utcai zavargásokat és a közmédia épületének elfoglalását tervezték különféle ellenzéki csoportosulások és politikusok.

Gyakori volt a 2018-as őszi–téli tüntetéseken különböző közterek elfoglalása, például rendszeresen lezárták az Oktogont, hosszú órákra megbénítva a fővárosi forgalmat. A tiltakozások során már ellenzéki politikusok is erőszakosan léptek fel, Fekete-Győr András Momentum-elnök például füstgránátot dobott a parlament épületét védő rendőrökre, amiért az ügyészség 2020. szeptember végén vádat is emelt ellene hivatalos személy elleni erőszak miatt.

2018 őszén a közmédia székházát csak komoly rendőri jelenléttel és biztonsági személyzettel lehetett megvédeni. Ezeknek a megmozdulásoknak a fő vezéralakjai az azóta is több akció szervezésében résztvevő Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők, illetve az a Misetics Bálint voltak, aki az egyik fő alakja azoknak az aktivistáknak, akik polgári elégedetlenség keretében (állami intézmények elfoglalása, működésük megzavarása) szerették volna befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét, sőt a „civil ellenállás” módszeréről korábban szöveggyűjteményt is szerkesztett (Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás. 2016).

Az általa képviselt Város Mindenkiért ugyan tagadja, hogy bármi köze lenne a Soroshálózathoz, ugyanakkor a tőzsdespekuláns Nyílt Társadalom Alapítványai (Open Society Foundations, OSF) már 2011-ben beállt a több, rendbontó akciót szervező csoport mögé. Jól mutatja ezeknek a politikai szereplőknek az elszántságát, hogy Hadházy Ákos már 2016 óta arról beszél, hogy ha választáson nem sikerül leváltani a kormányt, akkor akár forradalomra is sor kerülhet. 2020-ban ismét „forró őszt” szeretne az ellenzék.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakított botrány során jól azonosítható szimbólumokra tettek szert és felkorbácsolták az indulatokat, a nemzeti konzultációs ívek felhasználásával a Momentum és a Demokratikus Koalíció provokatív akciókat hajtott cégre, a Hadházy–Szél-páros pedig a konzultációs ívek összegyűjtését követően jelentette be, hogy október 23-án százezres tiltakozást szerveznek – ismét – a közmédia Kunigunda utcai székházához.

Ezeket az akciókat szintén a már jól ismert nemzetközi receptek alapján szervezik, az SZFE-ügy kapcsán indított akciók előtt például augusztusban az egyetem kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy olyan négynapos nyári szabadegyetemet, ahol egyebek mellett a zágrábi egyetem 2009-es blokádjáról meséltek a hallgatóknak a már említett Misetics Bálint részvételével.

A „színes forradalom”, mint módszer és eszköz az egyenletnek azonban csak az egyik oldala, sikerességük azon is múlik, hogy mit reagálnak rá a kormányon lévők! Magyarországon a tíz éve kormányon lévő Fidesz–KDNP eddig kifogta a szelet a zavarkeltők vitorlájából. Ennek ellenére a jövőben a hasonló akciók egyre gyakoribbá válhatnak. Ebben két tényező is fontos szerepet játszhat. Az egyik a nemzetközi kapcsolati hálózatokban végbemenő tendenciák, amelyre az amerikai elnökválasztás kimenetele is hatással lehet.

A másik fontos tényező a belpolitikai helyzet alakulása. Amennyiben a 2022-es választások közeledtével is megőrzi népszerűségét a jelenlegi kormánypárt, és annak törvényes keretek között történő legyőzésére továbbra sem látnak majd az ellenzéki pártok valós esélyt, nagyobb eséllyel fordulhatnak majd az utcai politizálás és a provokatív akciók eszközei felé.

Kapcsolódó írásaink