Belföld

Bíró László nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket

Ahogy arról korábban már többször írtunk, Bíró László, a baloldali pártok szerencsi-tiszaújvárosi jelöltje annak ellenére nem fizette ki alkalmazottait, hogy éppen erre kapott több tízmilliós támogatást az államról. Az elmúlt hetekben az egykori alkalmazottak közül többen is kiálltak a nyilvánosság elé, és tanúsították, hogy Bíró nemcsak a fizetésüket nem adta oda, de fegyverrel is fenyegetőzött, amikor a pénzt kérték.

Bíró László nem fizette ki a neki dolgozó varrónőket
Bíró László korábbi alkalmazottait sem fizette ki, joggal merül fel a kérdés, hogyan lenne képes új munkahelyeket teremteni, illetve a meglévőket megvédeni
Fotó: Bíró László Facebook-oldala

Vasárnap időközi választást tartanak a borsodi 6-os számú körzetben, amit Koncz Ferenc kormánypárti képviselő váratlan halála miatt írtak ki. Öt jelölt méri össze az erejét, a legismertebbek közülük a Fidesz-KDNP által támogatott Koncz Zsófia,  Koncz Ferenc lánya, és a baloldali pártok jelöltje, az antiszemita kijelentéseiről elhíresült jobbikos Bíró László - írja cikkében az Origo.

Bíróról a kampány közben derült ki, hogy csődbe vitte korábbi cégét, ahol varrónőket alkalmazott, és nem fizette ki az alkalmazottait. Ezt azért is fontos tudni, mert a koronavírus-járvány közben - és majd utána - a legfontosabb kérdés az lesz egy egyéni képviselő esetében: hogyan áll a munkavállalókhoz, a munkahelyteremtéshez.

Koncz Zsófia már a kampányban is a munkahelyteremtésen dolgozott, ezzel szemben Bíró nemcsak hogy nem tett semmit, de vállalkozóként el is bukott. 

Puskával fenyegette alkalmazottait

Szeptember elején az arcukat és a nevüket (ekkor még) nem vállaló varrónők álltak a nyilvánosság elé. Azt mondták, hogy a jobbikos politikus többször sem fizette ki a bérüket, és közülük volt olyan, akinek a mai napig több százezer forinttal tartozik.

Sőt, egyikük elmondása szerint egykori főnökük puskával kezdett el fenyegetőzni a varroda közepén, amikor számon kérték rajta az elmaradt fizetéseket. 

A varrónő visszaemlékezése szerint Bíró azzal támadt rájuk, hogy „hozza a puskáját és menekülhetnek.” Egyikük még arról is beszélt, hogy a politikus 2015-16 környékén úgy adta el egyik ismerősének a varrodai eszközöket, hogy az nem is volt a tulajdonában. 

Gyanús körülmények között vitte csődbe a cégét

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésben 2010 óta jobbikos képviselőként politizáló Bíró politikai pályafutásának elején vette át az azóta már nem működő varrodát Ózdtól néhány kilométerre lévő Csermelyen: 2013 augusztusától 2014 januárjáig ügyvezető elnöke, 2014 júliusától 2016 májusáig pedig igazgató-elnöke volt a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetnek. A jobbikos politikus folyamatos megrendeléseket és munkát ígért a dolgozóknak, de rövid időn belül kiderült, hogy ezt nem tudja teljesíteni.

A társaság 2014 áprilisa és 2015 októbere között mintegy ötvenmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól, a Bérgarancia Alapból, vagyis éppen arra, hogy a béreket kifizesse. Ezen időszak legnagyobb részében tehát a baloldali politikus volt a vállalkozás vezető tisztségviselője, csakhogy a komoly támogatás ellenére csődbe ment a Hegyalja-Mix.

2016-ban Bíró egy olyan vállalkozónak játszotta át a társaságot, aki alatt a céges adatbázis szerint sorra mentek tönkre a vállalkozások. Egész pontosan: a cég igazgatói pozícióját 2016 májusában az azóta meghalt Móczár János vette át, aki a váltás idején eltiltás hatálya alatt állt. Már az is erősen kérdéses, hogy egy cégvezetéstől eltiltott személy hogyan vehette át a Hegyalja-Mix vezetését - jogszerűen és felelősen biztos nem. Móczár érdekeltségei körébe akkoriban kilenc cég tartozott, amelyek közül hat kényszertörlés, egy pedig felszámolás alatt állt. 

További érdekes körülmény, hogy a cég korábban Tarcalra és Bekecsre volt bejelentve, azonban 2016 májusától kezdve egy budapesti cím lett a székhely. A Bíró-Móczár cserén és a székhelyváltáson kívül megváltozott a vállalkozás (az egyébként a tulajdonosi ellenőrzést biztosító) felügyelőbizottságának összetétele is. Utóbbiak érdekes módon mind használaton kívüli házakba, lerobbant tanyákba voltak/vannak bejelentve. Ekkor merült fel Bíróval szemben a vád, hogy stróman(ok) segítségével tüntette el tartozásait és botrányos múltú vállalkozását.

A politikus ezt azzal próbálta meg kivédeni, hogy amikor végrehajtás alá helyezték vállalkozását, már nem ő volt a vezető. Csakhogy nem mondott igazat: a nyilvánosságra került NAV-iratok szerint a Hegyalja-Mix felszámolását már 2016 februárjában elrendelték, ekkor pedig még az irányítása alatt állt a cég. 

Vállalták az arcukat a ki nem fizetett varrónők

Visszatérve a varrónők ügyére:  előkerültek olyan hivatalos iratok is, amelyek azt bizonyították, hogy Bíró cége jelentős munkabértartozást halmozott fel. A botránynak ezzel még nem lett vége, nem sokkal később ugyanis újabb varrónők álltak ki és mondták el, hogy a baloldal jelöltje nem fizette ki őket. 

Komoly fordulatot jelentett az ügyben, hogy az addig nevüket, arcukat nem vállaló varrodai dolgozók ezt követően felfedték személyazonosságukat, megerősítve a történet valóságalapját. Egy másik esetet ismertetve azt mondták, hogy közösen felhívták bírót, aki erre közölte, ha még egyszer megkeresik, lelövi őket.

Ez pedig azt jelentette, hogy a baloldali pártok által támogatott jelölt legalább két alkalommal fenyegette meg agresszívan volt beosztottjait.

A varrónők ezúttal arccal, névvel álltak ki a kamerák elé: 

Objektum doboz

Ezután már nem próbálkoztak azzal, hogy behajtják követeléseiket, mert attól tartottak, hogy a végén még „a fejünkhöz tart valamit”.

Objektum doboz

A Hír TV-nek október 6-án újabb varrónő erősítette meg, hogy Bíró László nem fizetett. Az újabb egykori alkalmazott neve elhallgatását kérte, és azt mondta, jogi úton próbálta visszaszerezni járandóságát, de a jobbikos politikus a mai napig tartozik neki.

A riporter kérdésére, miszerint mennyi pénzzel adós Bíró László, a varrónő azt mondta, nagyjából 130 ezerrel tartozik még neki Bíró. Azt is hozzátette: Bíró 20 ezer forintot ígért neki külön a szakmunkásvizsgáért, de azt sem kapta meg.

Ahogy az a fent felsoroltakból is látható, Bíró László megyei képviselőként sem tudott eleget tenni feladatának, várhatóan polgármesterként sem lenne képes erre. A jobbikos politikus saját dolgozóit sem fizette ki, hogyan védené meg a munkahelyeket, és főleg hogyan teremtene újakat? - adódik a teljesen jogos kérdés.

A Fidesz-KDNP színeiben induló jelölt Koncz Zsófia programjának ezzel szemben egyik legfontosabb pontja éppen a munkahelyteremtés. „Az itt élőknek a munkahelyek megvédése és újak létrehozása fontos, hogy helyben tudjanak dolgozni és biztosítani családjuk számára a megélhetést” - nyilatkozta Koncz Zsófia a lapunknak adott interjúban.

Kapcsolódó írásaink