Belföld

Lesz még folytatása az MSZP-tisztújításnak

Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem hogy ki számolja a szavazatokat – Sztálin szavaival üzentek a feloszlatott Pest megyei szocialisták a vezetésnek

Az MSZP-t a parlamenti küszöb alá küzdő vezetés, miután minden riválisát kirekesztette, a szombati zárt listás online kongresszuson megtartotta hatalmát. A társelnöki széket Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan szerezte meg.

Lesz még folytatása az MSZP-tisztújításnak
Papírforma eredmény. Kunhalmi Ágnes is társelnök lett
Fotó: Facebook

Két kongresszust tartott szombaton az MSZP, az egyiket a pártköz­pontban a hivatalosságok, megfelelő biodísz­lettel, a másikat a kizártak a világhálón. A Villányi úti pártközpontban csak a két társelnök-elnök­jelölt és azok voltak jelen, akiknek a tisztségeket előre kiosztotta a kongresszus forgatókönyvét író pártvezetés, formálisan az egykori MSZMP-s Szekeres Imre, az országos jelölő bizottság elnöke segítségével. Rajtuk kívül kétszáz meghívott díszvendég volt jelen,
az ő egészségüket ezek szerint nem veszélyeztette a járvány. Közben a küldöttek a pártirodákon szavaztak, de nem a szavazófülke magányában, hanem online módon.

A Tóth Bertalan elnöksége alatt eltelt több mint két évről készült beszámolót írásban küldték meg a küldötteknek. Elvben értékelni kellett volna a párt támogatottságának zuhanórepülését, az EP-választás kudarcát, továbbá azt, hogy a megyei közgyűlések több mint felében egy képviselője sincs a pártnak.

A küldöttek a jelek szerint nem voltak csalódottak, hiszen az online szavazáson a beszámolót elfogadták, később pedig a tisztújításon megerősítették a mai pártvezetést. Így Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes az MSZP férfi és női társelnöke lett, Hiller István a választmány élére került. Az elnökségben alig találni ismert arcot, főként nem olyan személyt, aki az „ügyesen” leszerelt Mesterházy Attilát támogatta az elnöki posztért vívott „küzdelemben”. A pártvezetés csak egy közhelyektől hemzsegő, a megfoghatatlan jövőről küldött tájékoztatót a távirati irodának, ennek részleteitől megkímélnénk olvasóinkat.

Annál is inkább, mert a világhálón zajló másik „kongresszus” sokkal izgalmasabb volt. A feloszlatott Pest megyei szervezet korábbi elnöke, Fekete Zoltán azt írta: „Tóth Lukasenkához képest még Sztálin is demokrata volt. A 340 küldöttből 220 szavazott (?) önként, titkosan az MSZP irodákban. Az egy jelöltből 86 százalékos sikerrel Lukasenkát választották meg. Harangozó Tamás és az etikai bizottság eldöntötte, ki szavazhat, és ki nem. Ettől a csalástól még négy százalékon állunk.”

A pártkongresszus még nem ért véget. Úgy értesültünk, hogy az online szavazást az adatvédelmi hatóságnál is megtámadták, mondván, nem volt biztosítható a titkos szavazás. A feloszlatott Pest megyei szervezet pedig az ügyészségen támadta meg a procedúrát, míg a párt roma tagozata szintén Péterfalvi Attilához fordult, mivel Molnár Zsolt pártigazgató őket is kizárta.

A Hajdú-Bihar megyei párttagok közül a kongresszus előtt kizárták azokat, akiket 2019-ben vettek fel. A megyei tisztújítást ez döntötte el. Ugyanez volt a helyzet Somogyban, ahol Marcali mellett két további alapszervezetet oszlattak fel, így lett megyei elnök Harangozó Gábor két vokssal. Amikor az egyik tag megkérdezte Harangozót, mennyi pénzt vesz fel a párttól, etikai eljárás indult ellene. A fegyelmi tárgyalást Harangozó Gábor testvére, Tamás vezette.

Kapcsolódó írásaink

Kormányképtelen a baloldal

ĀHétértékelő. Hiába a sok ellenzéki álhír, a választók szerint is sikeres a kormány válságkezelése, a Fidesz–KDNP támogatottsága érdemben nőtt a járvány kitörése óta

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom