Jótékonykodás fiktív számla gyanújával
ĀA szocialisták szolidaritási alapjának kuratóriuma elutasította a pályázatot, ám a módosítás után befogadták, végül költségvetési csalás gyanújával született feljelentés
ĀA szocialisták szolidaritási alapjának kuratóriuma elutasította a pályázatot, ám a módosítás után befogadták, végül költségvetési csalás gyanújával született feljelentés
ĀTóth Bertalan újabb három regionális igazgatót nevezett ki, egy mentőápolót Borsodból, egy mobiltelefon-árust Bács-Kiskunból és egy nem működő alapszervezet helyi elnökét
ĀKomjáthi Imre Fóton kért bocsánatot, Lendvai Ildikó Cegléden követte meg a szocialista párttagokat a Pest megyei alapszervezetek feloszlatását követő újjászervezéskor
ĀNem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem hogy ki számolja a szavazatokat – Sztálin szavaival üzentek a feloszlatott Pest megyei szocialisták a vezetésnek
ĀBemelegítés a kongresszusra
ĀFütyül a pártvezetés Mesterházy javaslatára, nem halasztják el a tisztújító kongresszust
ĀMiután kiderült, hogy hangfelvétel van, a „hamis tanúk” elfutottak
ĀA Pest megyei szervezet a szerintük jogszerűtlen feloszlatás miatt az ügyészséghez fordult, és a pártvezetés minden igyekezete, trükkje ellenére megtartotta a küldöttgyűlést
ĀPest megyében megszűnt a szocialista párt, az elnöki székért ringbe szálló Mesterházy szerint a döntés őt sújtja