Belföld

Bírósági ügy lesz az MSZP-s feloszlatásokból

Pest megyében megszűnt a szocialista párt, az elnöki székért ringbe szálló Mesterházy szerint a döntés őt sújtja

Az MSZP Pest Megyei Párttanácsa úgy döntött, szeptember 9-én, vagyis ma a Molnár Zsolt pártigazgató által meghatározott időpontban és feltételekkel rendkívüli küldöttgyűlésen tartja meg tisztújítását – közölte lapunkkal a hétfőn feloszlatott megyei szervezet elnöke.

Bírósági ügy lesz az MSZP-s feloszlatásokból
Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke (képünkön) visszatérne, ám a jelek szerint Tóth Bertalan mindent megtesz, hogy ez ne sikerüljön
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Fekete Zoltán hangsúlyozta, az általa vezetett testület hivatalos értesítést nem kapott a feloszlatásról, arról a sajtóból értesültek, amely nem tekinthető jogalapnak abban a folyamatban, amelyről korábban éppen az elnökség által felhatalmazott pártigazgató határozott. „Ennek megfelelően hívtuk össze a rendkívüli küldöttgyűlést, amelyre minden érintettet meghívtunk, a különböző párttisztségekre és a kongresszusi küldöttekre a helyszínen lehet majd jelölteket állítani” – tette hozzá Fekete.

Kifejtette, az országos elnökség hétfői döntését a Pest megyei szervezetek feloszlatásáról nem tartják legitimnek. A bíróság dönt majd arról, hogy a rendkívüli közgyűlés megtartása, illetve a tisztségviselők és a küldöttek megválasztása megfelel-e a törvényesség kritériumainak. Mint megírtuk, hétfőn az MSZP országos elnöksége feloszlatta a Pest megyei szervezeteket, így azok küldötteket sem állíthatnak a párt szeptember 19-i tisztújító kongresszusán.

Molnár Zsolt pártigazgató az ATV-ben arról beszélt, olyan fokú volt a szabálytalan működés, gazdálkodás, hogy elkerülhetetlen volt a legradikálisabb lépés. Molnár Zsolt nem tett említést a 2016-ban kirobbant fiktívszámla-ügyről, illetve az érdi számlagyárról sem, amelyekben a rendőrség nyomoz, a pártvezetés pedig falaz hozzá.

Az MSZP két hét múlva tartandó kongresszusa előtt a küldöttek tíz százalékát zárták ki a Pest megyei szocialistákkal, hiszen Budapest után Pest megye adja a legtöbb delegáltat a kongresszusra – értelmezte a helyzetet Tóth Bertalan kihívója, Mesterházy Attila az ATV-ben. „Ők jelentős részben az én támogatóim, így ez a döntés engem sújt” – tette hozzá az elnökségért induló politikus. Úgy tudjuk, az elnökségben az is felvetődött, hogy a szervezet – mivel feloszlatták – egyáltalán nem küldhet a kongresszusra küldötteket.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom