Belföld

Ezermilliárdok településfejlesztésre

A Magyar Falu Programban eddig támogatott pályázatok száma már meghaladja a hétezret

Eddig több mint 1800 milliárd forint értékű gazdasági, ipari, közlekedési, egészségügyi, oktatási, kulturális és sportberuházással gazdagította a településeket a Modern Városok Program – közölte parlamenti válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese.

Ezermilliárdok településfejlesztésre
A kormány a kistelepülésekre is gondolt, 5300 fölé emelkedett ebben a körben a nyertes pályázatok száma
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A kormány minden várost és települést támogat, együttműködik minden polgármesterrel és képviselő-testülettel, aki és amely tenni akar városáért vagy településéért – szögezte le egy LMP-s írásbeli parlamenti kérdésre adott válaszában Dömötör Csaba. Keresztes László Lóránt a szokásos baloldali lózungot hozta fel, miszerint a kormány aszerint támogat városokat, hogy azok ellenzékiek, vagy kormánypártiak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese felidézte, 2011 és 2014 között összesen csaknem 1370 milliárd forint adósságot vállalt át több mint kétezer önkormányzattól, majd 2015-ben megindította a megyei jogú városok fejlesztését célzó Modern Városok Programot, amely a huszonhárom megyei jogú városban kétszázhetven projektet tartalmaz, a fejlesztések összértéke pedig négyezer milliárd. A program eddig összesen több mint 1800 milliárd forint értékű gazdasági, ipari, közlekedési, egészségügyi, oktatási, kulturális és sportberuházással gazdagította a településeket, ám a rendelkezésre álló támogatási forrásokból még valamennyi megyei jogú városban zajlanak a fejlesztések.

A kormány emellett természetesen a kistelepülésekre is gondolt, amikor 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, tette hozzá Dömötör Csaba. Szerinte különösen örömteli, hogy a tavalyi évben 5300 fölé emelkedett a nyertes pályázatok száma, amelyek közel 2400 településen oszlanak meg, így az érintett, ötezer fősnél kisebb települések több mint nyolcvanöt százaléka nyert már a programban. Idén a program keretében eddig mintegy nyolcezer pályázatot nyújtottak be, az eddig támogatott pályázatok száma pedig meghaladja a kétezret. Az év második felében is folytatódik a program: további tizenegy alprogram kiírásaira és felhívásaira pályázhatnak az önkormányzatok és az ezen településeken működő egyházi közösségek, valamint a területileg illetékes tankerületi központok, mintegy harmincnégy milliárd forint összértékben – részletezte Dömötör Csaba.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom