Belföld
Tovább küzdenek az orvosok az értelmetlen igazolások ellen
A tünetmentességet csak a szülő tapasztalhatja, vizsgálat esetén sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a gyermek nem fertőz, hiszen lehet, hogy már lappang benne a betegség

Évek óta küzdenek a gyermekorvosok a számukra csak fölösleges terhet jelentő igazolások gyakorlata ellen. Még 2017-ben egy pomázi orvos, Korausz Etelka felhívást intézett a pedagógusokhoz, szülőkhöz, szülői munkaközösségekhez: változtassák úgy meg az iskolai házirendet, hogy a gyermek valamennyi hiányzását a szülő igazolhassa – hiszen amúgy is a szülők a felelősek a gyermekért minden tekintetben. A három nap, amit a szülő általában igazolhat, kevés, ráadásul a legtöbb betegségnek vizsgálattal nincsenek tünetei, azt az orvos is a szülő elmondása alapján értékeli – mutatott rá a szakember. Hozzátette: a háziorvosnak nem feladata, hogy nyomozzon, jogos-e a hiányzás, ezért mindig megadja a szülőnek az igazolást, ha betegségre hivatkozva kéri, azonban esetenként „méltatlannak érzem, amikor orvosi pecsétemet és aláírásomat kell adnom a sejthető hazugságokhoz”. Ha a szülő nem lenne rákényszerítve az igazolás beszerzésére, akkor – amennyiben a gyermek állapota nem indokolja az orvosi vizsgálatot – a háziorvosok munkaidejük nagyobb részét tudnák érdemi munkára fordítani – érvelt Korausz Etelka.
Fontos: nem létezik olyan előírás, amely szerint az óvodában és az iskolában csak három napot igazolhat a szülő. A vonatkozó 2012-es Emmi-rendelet értelmében a mulasztások igazolásának szabályozása része az iskola szakmai önállóságának, így a szülő által igazolható napok számát is helyben, az adott intézmény házirendjében kell meghatározni. Mivel pedig az intézmények házirendjének elfogadásakor, módosításakor az iskolaszék és a diákönkormányzat is kötelező véleményezési joggal rendelkezik, a pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak lehetőségük van arra, hogy közösen határozzák meg az igazolás szabályait.
A pomázi gyermekorvos most újra akcióba lépett, kollégáival levelet írt a helyi bölcsőde és az óvodák vezetőinek. Ebben leszögezik: az „egészséges igazolások” feleslegesek és szakmailag teljesen értelmetlenek. Ezek törvényi előírásként nem szerepelnek, kiadásuk nem törvény által előírt orvosi feladat. Ezért a továbbiakban ezeket a papírokat nem adják ki, kérik, hogy a szülőket emiatt ne küldjék hozzájuk – hangsúlyozták.
Érvelésük szerint a tünetmentességet csak a szülő ismeri, ezért az orvos a szülő nyilatkozata alapján adja ki az igazolást. Orvosi vizsgálat esetén sem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy a gyermek nem fertőz, hiszen egy beteg már akkor is fertőzhet, ha csak lappang benne a betegség és még tünetei nincsenek. Valamint, ha egy gyermek a vizsgálat pillanatában egészségesnek látszik, akkor sincs garancia arra, hogy ez az állapot akár fél óra múlva nem változik – magyarázta a gyermekorvos.
Kitért arra is: jelenleg törvény nem kötelezi a szülőt arra, hogy beteg gyermekével orvoshoz forduljon, ez mindig a szülő döntése kell, hogy legyen. Dönthet úgy, hogy megoldja a problémát és nem, vagy csak telefonon kér orvosi segítséget. Ezért az ilyen esetben kiadott igazolások mind a bölcsődések, mind az óvodások (és iskolások) esetében tökéletesen feleslegesek, hiszen csak a szülő szavát igazolják. A levélben felhívták az igazgatók figyelmét arra, hogy a szabályozás értelmében indokolt esetben az intézmény (óvoda, iskola) saját hatáskörben bármennyi hiányzást igazolhat. Tájékoztatták őket arról is, hogy az orvosszakmai szempontból teljesen értelmetlen igazolások megszüntetése érdekében tárgyalásokat folytatnak a döntéshozókkal.