Belföld
Niedermüller ragaszkodik Czeglédy szerződéséhez
A DK és az MSZP korábbi ügyvédjének csaknem ötvenmillió forintos megbízásai mellémég külön helyiséget is biztosít a VII. kerületi önkormányzat

Ezt a szerződést idén márciusban, a veszélyhelyzet kihirdetését követően kötötte meg a gyurcsányista polgármester a képviselő-testület felhatalmazása nélkül, saját feladat- és hatáskörére hivatkozva, sürgősséggel. A jogsértő döntését megalapozó dukumentumokat sem küldte meg a kormányhivatalnak, ugyanakkor a felhívás kapcsán ellentmondással élt.
Az eljárásrend szerint a törvényességi felügyeleti jogkört gyakorló kormányhivatal vizsgálja az ellentmondást, azt helybenhagyhatja vagy elutasíthatja, s ez esetben ismételten felhívhatja az önkormányzatot a szerződés visszavonására. Ezzel szemben az önkormányzat már csak a bíróságon kereshet jogorvoslatot.
Niedermüller egyébként azzal indokolta döntését, hogy a járványügyi helyzetben is előfordul, hogy a megkérdezésük nélkül „hazudnak” az önkormányzatukról, s ez jogi eljárásért kiált, lapunknak pedig azt válaszolta, hogy a járványügyi helyzet idején is vizsgálja az általuk felkért iroda az előző városvezetés idején kötött szerződéseket, illetve a közpénzek felhasználását.
A hatmilliárd forintos költségvetési csalással vádolt ügyvéd irodájával négy szerződést kötött az önkormányzat, kettőt 2019-ben, kettőt idén. Ezek összege együtt csaknem ötvenmillió forintot tesz ki.
Ennek kapcsán Garai Dóra VII. kerületi független önkormányzati képviselő írásban fordult a polgármesterhez, érdeklődve, mi indokolja a nagy összegű szerződéseket, ám választ még nem kapott Niedermüllertől – közölte képviselő, aki felháborítónak tartja, hogy még az infrastruktúrát is az önkormányzat adja, állandó helyiséget biztosítva az ügyvédi irodának, az anyakönyvi osztály egykori helyén.