A fővárosi kormányhivatal emelt létszámmal ellenőrzi tovább a taxisokat a vb alatt
ĀAz utasoknak érdemes kellően körültekintőnek lenni a taxiszolgáltatók kiválasztásakor
ĀAz utasoknak érdemes kellően körültekintőnek lenni a taxiszolgáltatók kiválasztásakor
Ā2023 első felében a kormánytisztviselő legalább tizenkét alkalommal fogadott el pénzt vagy ajándékot
ĀHolnap a XVIII. kerületi önkormányzat rendkívüli ülésen tárgyalhatja Szaniszló Sándor ügyét
ĀA kerületek jogellenesen emeltek díjakat - Fidesz: Karácsonyék adó és a közterhek emelésével sújtják a nehéz helyzetbe kerülteket
ĀA fővárosi kormányhivatal vizsgálatot indított a magánegészségügyi szolgáltató ellen
ĀKormányhivatal: A fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a Meseország mindenkié című könyv kapcsán
ĀHiába szólította föl többször is a Fővárosi Kormányhivatal az illetékeseket, a vonalak mindössze 9 százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony
ĀA DK és az MSZP korábbi ügyvédjének csaknem ötvenmillió forintos megbízásai mellémég külön helyiséget is biztosít a VII. kerületi önkormányzat
ĀBudapest Főváros Kormányhivatala: Hagyjanak ki a minket a kisstílű politikai játszmáikból!
ĀA felületek, ápolási eszközök fertőtlenítése, a hulladékgyűjtés nem szabályozott, lejárt gyógyszereket is találtak
ĀTovábbra sem biztosított a folyamatos orvosi ellátás az intézményben
ĀKarácsony Gergely nyilatkozatára reagált a Fővárosi Kormányhivatal
ĀA Miniszterelnökség a szombati, ammáni járatán történtek miatt szigorúan fellép az utasokkal tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben