Belföld
Az MSZP már csak egy zsugorodó amőba
Szanyi Tibor: A pártszervezetek kilencven százaléka engem támogatott, ezt puccsolta meg Tóth Bertalan elnök úgy, hogy magát tette az EP-lista élére

– Hány évig volt az MSZP-ben?
– Huszonegy.
– Amikor tavaly a pártja számára csúfosan végződött európai parlamenti, majd önkormányzati választást követően kilépett, éppen fegyelmi eljárással fenyegették. Például azért, mert Ujhelyi Istvánra utalva azt mondta: „Aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása kampányfőnökét teszi európai arcává.”
– Ellenem négyszer akartak fegyelmit indítani. Először Hagyó Miklós, aztán Horváth Csaba, Tüttő Kata, egyszer pedig Szekeres Imre kezdeményezte ezt. Ő már 2018-ban javasolta a kizárásomat.
– Ennek mi volt az oka?
– Imre ideológiai alapon akart kizáratni, mondván, én amolyan szélsőbalos elhajló vagyok. Tüttő Kata azért, mert nem értettem egyet a kerítéssel. Akkor még úgy tűnt, hogy az MSZP kerítéspárti. Horváth Csaba azért, mert 2010-ben megpendítettem, nem biztos, hogy ő lenne a legjobb főpolgármester-jelölt. Hagyó pedig azért, mert nemcsak mondtam, hanem tevőlegesen elintéztem Bajnainál, hogy a távhő áfája öt százalék legyen. Azóta is öt százalék a távfűtés áfája, úgyhogy én ezt sikerként éltem meg.
– Mi volt a pártban a törésvonal?
– Mesterházy Attilával konstruktív vitáim voltak, ő öntudatos, pragmatista elemekkel fűszerezett baloldali politikát képviselt. Ezzel szemben a Tóth Bertalan-féle vonal elvtelen, önfeladó, pénzhajhász, korrupt, amit semmi szín alatt nem tudtam támogatni. Emlékeztetnék, már 2018-ban azt kezdeményeztem, hogy számoljuk fel a pártot, s alakítsuk újjá. Az önkormányzati választások után úgy láttam, semmi hajlandóság nincs a balra fordulásra. Nem véletlen, hogy az MSZP mára elveszítette tagságának kilencven százalékát. Ennél is nagyobb baj, hogy a szavazóit is elveszítette. Az ember kihez legyen lojális? A kilencven százalékhoz, aki otthagyta a pártot, vagy a tízhez, aki maradt? Nekem ez dilemma volt, amit úgy oldottam fel, hogy otthagytam a pártot. Ez a párt most nyílegyenesen halad a semmibe. Ehhez nem kívántam asszisztálni és a nevemet adni.
– Ennek előzménye volt, hogy pártja a bukott kampányfőnököt küldte Brüsszelbe. Hogyan élte ezt meg?
– A pártszervezetek kilencven százaléka engem támogatott. Ezt puccsolta meg a pártelnök úgy, hogy magát tette a lista élére. Volt egy újabb puccs, amikor a lefizetett embereivel elérte, hogy ne én, hanem Ujhelyi István legyen az EP-ben a párt képviselője. Csak akkor tudtam volna Brüsszelbe menni, ha az MSZP három EP-mandátumot szerez. A pártelnöknek az volt a szándéka, hogy ha két mandátumhoz jutunk, akkor a párbeszédes Jávor Benedek legyen a képviselőnk. Ez maga az önfeladás. Lesújtó.
– Van önben revansvágy?
– Van. Meg fogom mutatni, hogy a baloldal tud erős lenni Magyarországon. Az ősszel alsó hangon megelőzzük az MSZP-t. Ez nem a mi erősségünk, hanem az ő gyengeségük. A háromszázalékos léc elméletileg megugorható egy új alakulattól.
– Az MSZP tagságának kilencven százaléka, aki elpártolt, becsatornázható az Iszommba?
– Nem szeretem a kannibál típusú építkezést. Aki baloldali, az csatlakozzon hozzánk. A kemény mag, az Igen Szolidaritásért Magyarország Mozgalom tagságának döntő hányada soha nem volt semmilyen pártnak a tagja, tehát új fiúk és lányok. A legszűkebb közösségben négyen vagyunk, akik az MSZP tagjai voltunk. Hogy mondjak neveket is, például Szöllősi Istvánné, aki legendás főtitkára volt a pedagógus-szakszervezeti mozgalomnak, Huszti Andrea, aki pedig alapítója volt az Együttnek is, amit szétfeszítettek az elvi-ideológiai különbségek, amelyek minden esetben az összefogás kudarcát okozták. Ahol legutóbb az összefogás jelöltjei lettek az ellenzéki önkormányzati képviselők, bántóan sok helyen zajlik a belháború. De hadd soroljam tovább! Egyik alelnökünk, Kállai Szilvia pedagógus és roma aktivista is egyben. Megjegyzem, takarítónőből küzdette fel magát diplomás pedagógussá, s most készül a másoddiplomájára. Ők nekem a munkás gyökerű emberek. Szilviát három éve az egyik magazin az Év Asszonya díjra jelölte Magyarországon. Kalmár Szilárd is nagy motorosa a radikális baloldalnak, és persze van országgyűlési képviseletünk is Székely Sándor révén, aki a Szolidaritás mozgalom elnöke.
– Mi az Iszomm öt legfontosabb üzenete?
– Nincs annyi. Egy legfontosabb üzenetünk van, ami három elemből áll: a szociális, a morális és a környezeti válság felszámolása. Röviden ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy a szociális válság felszámolása. Van négy-ötmillió ember, akinek úgy van lakásproblémája, hogy a családok össze vannak zárva generációsan pici lakásokba. Az is nagy probléma, hogy egy mai fiatal harminc-harmincöt éves koráig nem is tudja megoldani azt a projektet, hogy önállóan lakása legyen. Én ezt hívom lakhatási válságnak. Aztán van négy és fél millió munkavállaló, akik közül hárommillió gyalázatosan keres. Minimálbért kap vagy alig afölött. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem szociális válság. Az is az, hogy az egekben vannak az élelmiszerárak. A kétszázezer forint nettó minimálbért, a százezer forintos minimum jövedelmet az otthonápolóknak, a leszázalékoltaknak, a munkanélkülieknek adnánk, továbbá ennyi lenne a legkisebb öregségi nyugdíj is. Ezeken kívül a harminchétezer-ötszáz forintos korpótlékot tűztük a zászlónkra, így ennyi lenne a családi pótlék is.
– Miért épp ennyi?
– Ez az európai átlag. Nem hiszem, hogy a szárnyaló magyar gazdaság ne tudná ezt megoldani. Ugyanezt a nyugdíjasokra is kiterjesztenénk. Ezzel még nem oldottuk meg a szociális válságot, de jelentős lépést tettünk. Pénzt az embereknek, ez a jelszavunk.
– Honnan teremtenék elő erre a pénzt?
– A neoliberális közgazdasági iskola szent tehénként kezeli a féktelen gazdagodást. Mi meg nem. Mi azt mondjuk, hogy a tőkejövedelmek, lánykori nevén az osztalékok, valamint a munkajövedelmek azonos mértékben adózzanak. Ma alsó hangon mintegy tizenhét és fél százalékos előnye van a tőkejövedelmeknek. A tőketulajdonosok Magyarországon idén nyolcezermilliárd forint osztalékot vettek fel. Ebből ötezermilliárd forint volt, amit a külföldi tulajdonosok realizáltak, s háromezermilliárdot ki is vittek az országból. A másik nagy bevételi pillér a gazdasági viszonyok kitisztítása.
– Új pártjának van szövetségi politikája?
– Van. Nagyon világos. Székely Sándor úgy fogalmazott az alakuló kongresszuson, hogy mindazok a szövetségeseink, akik a céljaink közt említett négy alapszámot magukévá teszik. Ebből nem engedünk. Én azt a célt tűztem ki, hogy a mandátumok tizenöt százaléka legyen a miénk.
– Merész tervek.
– Nehéz, de nem lehetetlen. Magyarországon van hárommillió baloldali érzelmű ember, ténylegesen kétmillió szavazó. Ha ennek a felét meg tudjuk hódítani, akkor megvan a tizenöt százalék. Magyarországon rajtunk kívül nincs baloldali párt. Az MSZP egy zsugorodó amőba. A DK-t viszont nagyon becsülöm, mert pont az, aminek mondja magát, balliberális párt. A hangsúly a liberálison van, a bal csak színezék. Aztán ott a Momentum, ők még soha nem mondták magukról, hogy baloldaliak lennének. A Jobbik pedig mégiscsak egy neonáci pártból átvedlésben lévő valami. Az LMP szintúgy nem mondta még magáról, hogy bármi köze lenne a baloldalhoz. A Párbeszédben fölsejlik némi baloldaliság, jó színészei vannak, de az ideológiai töltetükből nem derül ki, hogy mit akarnak, és tíz éve nem képesek pártként az egyszázalékos támogatottságig eljutni. Tehát egyik ellenzéki párt sem baloldali. A baloldaliságnak egy ismérve van. Hogy az ötleteidet, a gondolataidat honnan indítod. Mi a kapitalizmus kritikájából indítjuk.
– Az imént mégis azt mondta, ha elfogadják fő feltételeiket, akkor az említett nem baloldali pártokkal elképzelhető a szövetség. Nincs ebben ellentmondás? Mondjon egy témát, amiben az „összeborulásos koalíció” egyetért?
– Ilyet nem tudok mondani. Illetve mégis, ne Orbán legyen a miniszterelnök. Egy: a technikai koalíció egyszer már sírba rakta az MSZP-t. Kettő: mi előválasztásokat akarunk, nem füstös szobákban történő megállapodást. Nekem úgy tűnik, hogy az előválasztást az ellenzéki pártok úgy értelmezik, hogy csak néhány helyen szükséges ez, ahol nem tudnak megegyezni. Meg ahol két-három jó jelölt mutatkozik. Mi nem előalkukban, hanem előválasztásban gondolkodunk. Az előválasztás ugyanis a korábbi választási rendszer első fordulójának speciális esete. Sarkítok, de ha mind a százhat körzetben mi nyerünk, akkor a többi párt így járt. Ha mind a százhat helyen a többi párt nyer, mi jártunk úgy.
– Nem tart attól, hogy miniszterelnök-jelöltként karaktergyilkosság áldozata lehet?
– A politikai alternatívát személlyel is alá kell támasztani. Nálunk az volt a döntés alternatívája, hogy rólam már mindent mondtak, vádoltak pedofíliával, alkoholizmussal. Két dologgal nem vádoltak még. Egy, hogy ne lennék baloldali. Kettő, hogy lopnék. Ez még senkinek nem jutott eszébe. A pedofíliáról annyit, hogy azért mert huszonkilenc évvel fiatalabb a feleségem, aki most szüli meg a harmadik gyerekünket, nos azért az én családomat ne pedofilozza le senki. Az alkoholizmusról meg annyit, ha valaki hitelt érdemlően tudja bizonyítani, hogy látott engem nyilvánosan ittasan, részegen, annak élete végéig fizetem a Hiltonban az italszámláját. Ezt tartom. Van egy kép, amikor söröspoharat tartok a kezemben. Agrárállamtitkárként egy sörgyár átadó ünnepségén készült rólam. De ott sem ittam meg, csak a kezemben tartottam.
– A baloldalisággal kapcsolatosan szokták idézni Horn Gyula kijelentését: „Egyedül vagyunk, Tibor.” Mi ennek a története?
– Berzsenyi Dániel Gimnázium, 2006, kampányzáró. Kettőnk speciális viszonya miatt kértem fel írásban, hogy jöjjön el. Aznap volt az SZDSZ-é is, ennek díszvendége pedig Lendvai Ildikó volt. Na jó, ő visszamondta. Egy nappal a rendezvény előtt a titkárnője szólt, hogy jön a Gyula. Persze beszédet is mondott, egyszer csak kirobbant belőle: „Egyedül vagyunk, Tibor. Egyedül. Te meg én.” Ez azt üzente, hogy mindenféle kényszeres együttműködések vannak. Mi ketten itt vagyunk baloldaliak, a nép meg magára hagyva. Köpni-nyelni nem tudtam, hisz mégiscsak MSZP–SZDSZ-koalíciós kormány volt, amelynek én államtitkára voltam. Ez ennek a legendának a története. Ezt követően is szinte hetente magához rendelt. Ezek a beszélgetések elég egyoldalúak voltak, ő beszélt, én meg hallgattam. Akkor szólaltam meg, ha kérdezett valamit. Horn Gyula a baloldali politizálás zászlaját az én kezembe tette, ám én ezt eddig sose tudtam érvényesíteni.