Belföld
Gyurcsánynéval is egyeztetett az Index exfőszerkesztője
Ismét Brüsszeltől várja a magyar kormány megbüntetését a bukott miniszterelnök, pedig feleségének szerepe a hírportál bedöntésében továbbra sem tisztázott

Az RTL Klubnak nyilatkozva Dull Szabolcs, az Index.hu kirúgott főszerkesztője lényegében elismerte, hogy a politika nem szólt bele a szerkesztőségi munkába, cikkeket sem vetetett le senki. A hírportál tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány elnöke, Bodolai László szerint az üzleti titkokat kiszivárogtató újságíró ugyanakkor azt mondta, más típusú, a szerkesztőség összetételét érintő nyomásgyakorlás érkezett, ám hogy kitől, és pontosan miről volt szó, arról végül nem volt hajlandó beszélni.
Ismert, a múlt héten, Dull kirúgását követően csaknem a teljes szerkesztőség felmondott, s bár a történet szinte valamennyi szereplője baloldali kötődésű, az ellenzék mégis kormányzati beavatkozást kiáltott, a Momentum tüntetést is szervezett. Közben éledeznek az ilyenkor akcióba lépő nemzetközi hálózatok is. Az MSZP például brüsszeli vizsgálatot követel, Gyurcsány Ferenc pedig azt üzente az Európai Bizottságnak: mit totojáznak.
Pikáns adalék ugyanakkor, hogy Bodolai egy kiszivárgott posztban arról értekezett, hogy az exfőszerkesztő a konfliktusos időszakban magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetett. Úgy tudjuk, a híváslistáján gyakran szerepelt egy altusos szám, mégpedig Gyurcsányné Dobrev Kláráé, előzőleg pedig a PestiSrácok.hu Nyakó Istvánt, az MSZP fontos háttéremberét is kvázi kapcsolattartóként azonosította. Az egyeztetések tényét nem, ám a baloldali nyomásgyakorlást, akárcsak az üzleti titkok kiszivárogtatását szintén tagadta Dull.
Bodolai László egyébként az ATV kedd esti műsorában megerősítette, hogy felállt volna, ha bármilyen aggasztó behatást érzékel. Nekem egyre inkább az volt a következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása – fogalmazott korábban, a már említett bejegyzésben Dull Szabolcs ténykedése kapcsán az alapítványi elnök. Megírtuk, a Soros-féle Átlátszó.hu főszerkesztője, Bodoky Tamás a közösségi oldalon publikált posztjában például Bodolai védelmére kelt, mondván, az ő szárnyai alatt a kezdetektől függetlenként és kritikusként működött a portál, és most sem látszott meggyőző bizonyíték a politikai beavatkozásra.
További adalék, hogy amikor tíz nappal ezelőtt újraindították az európai kisebbségek támogatásáért folyó kampányt, egyedül Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője mondott nemet arra, hogy beszámoljon a kampánynyitásról, és segítse például a székely ügyet – mondta el a Vasárnap.hu-nak Pesty László kampányfőnök.
Az uniótól is kapott megbízást a Gyurcsány-féle Altus
Gyurcsány Ferenc első cége az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. volt, amelyet 1992. november 10-én alapított tízmilliós alaptőkével, egy KISZ-es pajtással. Ő maga hatvan-, Molnár Attila negyvenszázalékos tulajdonos volt. Ekkor az Altus eltűnt a szemünk elől, s elkezdtek munkálkodni a vagyonszerzés szorgos gyurcsányi káeftéi, a Nomentana, a Fittelina, az Aldo, az ARK Vagyonkezelő, az Altus ConsAlt, legkésőbb pedig a Strategy Factory Tanácsadó Kft. Az Altus közvetlenül csupán a Motim és leányvállalatai megszerzésében játszott aktív szerepet. Ezek később, miután megszerezték a kiszemelt vagyonelemeket, beolvadtak az Altusba. A bukott kormányfő a vagyonkezelő cégét átadta a felesége, ma már a fia vezette Altus Portfolio Kft.-nek, és a cégek eladásából származó vagyon évente százmilliós osztalékaiból éldegél. Az Altus vezette konzorcium 2015-ben másfél milliárd forintos uniós közbeszerzést is elnyert. Az eredeti Altus még élő cég, de jegyzett tőkéje csak ötmillió forint.
(BK)