Belföld
Az egyik értékelt, a másik megvette, a harmadik mind megette
Trükkök a Gyurcsány–Dobrev-féle üzletben

A mai kormánypártokat korrupcióval vádoló, a parlamentben üzleti tisztességről szónokló DK-s Dobrev Klárát, az Európai Parlament alelnökét 1994-ben vette feleségül Gyurcsány Ferenc üzletember, így az egykori véreskezű kommunista belügyminiszter unokájának lehet némi fogalma a vörös oligarchák gazdagodásáról. Dobrev maga is a Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) dolgozott, márpedig a Gyurcsány-féle vagyonszerzésnek ez volt akkoriban a fő lelőhelye. A MEH adott megbízást 1993. június 28-án az Altus Rt.-nek, Gyurcsány cégének, végezze el a Szalay utca 4. alatti állami tulajdonú ingatlan értékbecslését.
Az Altus ezt elvégezte, becslése alapján az épület hatodik és hetedik emeletén lévő ingatlanok értékét 16,04 millió forintban, míg a földszinten lévő ingatlan értékét 9,794 millió forintban állapítva meg. E becslés alapján 1994. május 26-án a Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Aldo Kft. megvásárolta a hatodik és hetedik emeleti ingatlanokat, a földszintiekhez pedig hatmillióért jutott hozzá. Utóbbiakat az állami tulajdonú Közlönykiadó százmillió forintért felújította, a MEH pedig szintén százmillióért visszabérelte azt, mivel ebben alakította ki Gyurcsány a képviselői klubot.
Az Aldo Kft. által megvásárolt ingatlanokat később 45,3 millió forintért az Altus Rt.-be apportálták be. Így fest a tisztességes üzleti modell: Gyurcsány cége felértékelte, egy másik cége megvette, majd a felértékelő mind megette – a háromszorosáért apportálva saját likvid cégvagyonába. Az akkori ellenzéki Fidesz szerint Gyurcsány a 45 milliós ingatlant 16 millióért szerezte meg az államtól, és az ingatlanok felújítására fordított állami pénzeket is figyelembe véve 247,8 millió forinttal gazdagodott.
Az ügyészség 2006-ban megállapította, jó erkölcsbe ütköztek a Szalay utcai ingatlanhoz fűződő szerződések – ám mire az állam észbe kapott, addigra az ügylet elévült.