Belföld
Hatósági ügy lett a bosszúból

Az országos mintaprogramot folytató vállalat százhúsz – többségében hajléktalan és megváltozott munkaképességű – dolgozója maradhatott volna ugyanis átmenetileg fizetés nélkül.
A lapunk birtokába került dokumentumok tanúsága szerint Baranyi szerdán a jegyző társaságában megjelent a Feszofe telephelyén, ahol tájékoztatta a megjelent dolgozókat arról, hogy a kerület vagyonkezelő cége, a FEV IX. Zrt. fogja kölcsön formájában utalni a munkabéreket. A polgármester utasítást adott arra, hogy a bérlistát küldjék el a FEV IX. vezérigazgatójának, Pataki Mártonnak (ő Baranyi egykori párttársa az Együttből).
Kiderült az is, hogy a dolgozók személyes adatai a FEV IX. Zrt.-től aztán a polgármesteri hivatalba kerültek. Minderről a Feszofe főkönyvelője utólag szerzett tudomást. Levélben figyelmeztette Baranyit, az alpolgármestert és az összes képviselőt arról, hogy az adatok ilyen átadás-átvétele törvénysértő volt, súlyos adatvédelmi incidensnek számít. Hivatalból megtette a bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is.