Belföld
„Az egész tudományos közösség a járvány megállításán dolgozik”
Szentiványi Mátyás: A vakcina esetében nem teljesen új gyógyszert kell kifejleszteni, hanem csak a probléma egyes elemeire kell koncentrálni. Ha minden gördülékenyen zajlik, akkor egy év elég az oltóanyag megalkotására

– A közvéleményt különösen izgató kérdés, hogy mikor lehet ellenszerünk a koronavírusra. Lehet, hogy akár még ebben az évben?
– Erre a kérdésre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel felelni. Ha úgy tesszük fel, hogy lesz-e az alapjaitól kezdve teljesen újonnan kifejlesztett gyógyszer a koronavírus ellen, akkor a válasz az, hogy idén minden valószínűség szerint már nem. Annak ellenére sem, hogy világszerte gőzerővel zajlanak a kutatások. A tudományos közösség azon dolgozik, hogy a járványt megállítsa. Egy új gyógyszer kifejlesztéséhez azonban minimum két-három év kell. Ha a kérdés arra irányul, van-e olyan, már engedélyezett és patikában kapható készítmény, amely alkalmas lehet a betegség különböző – vagy adott – fázisaiban szenvedő emberek kezelésére, akkor a válasz igen. Emellett pedig fontos az oltás is.
– Mi a különbség az oltás és a gyógyszer között?
– Az előbbit kissé egyszerűbb elkészíteni. Oltáskutatások világszerte és idehaza is zajlanak. Az angliai, oxfordi eredmények biztatók, de erről most még nehéz felelősséggel többet mondani. Ami viszont jó hír, hogy ez gyorsabb folyamat, mint a gyógyszerfejlesztés.
– Miért gyorsabb?
– Nem teljesen új gyógyszert kell kifejleszteni, hanem csak a probléma egyes elemeire kell koncentrálni. Ha minden gördülékenyen zajlik, akkor egy év elég a megalkotására. Az már más kérdés, mikor lehet belőle tömeges gyártásra alkalmas változat.
– Itthon sokan beszéltek a BCG-oltásról. Igaz lehet, hogy a magas átoltottság miatt is ilyen kedvezők az eredményeink a Covid-19-cel szemben?
– Nem lehet kategorikusan kizárni, de ezt nagyon alaposan ki kell még elemezni.
– És a gyógyszerek?
– Inkább maradjunk az egyes számnál. Egyelőre ugyanis csak egyetlen olyan gyógyszer létezik, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is törzskönyveztek a koronavírus ellen, mi több, az Európai Gyógyszerügynökség is előzetes engedélyét adta rá. Ez az első olyan hatóanyag, amelyre ezerbeteges klinikai vizsgálatot végeztek. A legjobb eddigi kezeléssel összehasonlítva az eredmény az lett, hogy csökkent a halálozási ráta, és gyorsabb lett a gyógyulás. Természetesen ez nem univerzális csodaszer, amit bárkinek és a betegség bármelyik fázisában be lehet adni, mégis kecsegtető előrelépést jelent. Ugyanis végre van egy olyan készítményünk, amely a Covid–19 esetében hatékony.
– Jakab Ferenc virológus a minap lapunknak arról beszélt, hogy két, nálunk is beszerezhető gyógyszert is vizsgálnak.
– Valóban van más szer is, ám ezeket még nem engedélyezték koronavírus-fertőzés kezelésére. A fentebb említett, két országban már jóváhagyott készítményt Amerikában gyártják, és ott már törzskönyvezték is. Van egy másik, Japánban készülő antivirális szer, amit azonban még nem törzskönyveztek koronavírus ellen, azaz hiába kapható a patikákban, a Covid–19 esetében még nem bizonyított a hatékonysága, csak esély van rá, hogy hatásos lesz. Mivel azonban a helyzet olyan, amilyen, ezért ezt az esélyt is meg kell ragadnunk. Tehát valóban több gyógyszerkészítményt vizsgálnak-vizsgálunk, de ebből eddig csak egy kapott engedélyt. De ismétlem, ezek egyikétől sem szabad csodát várni! A súlyos beteg, lélegeztetőgépre szoruló embereknél például nem egyértelmű a hatása az Egyesült Államokban és Japánban a koronavírus ellen már engedélyezett gyógyszernek.
– Más téma, de sokakat érinthet: július elsejétől eltűntek a patikák polcairól a homeopátiás szerek. Mi áll ennek hátterében?
– Tavaly január elsején lépett életbe egy hazai törvénymódosítás, amely a korábbinál szigorúbb feltételeket hozott a homeopátiás készítményekkel kapcsolatban. Eredetileg egy év átmeneti időt engedett, és ebből lett végül másfél év. A szabályozás célja az volt, hogy a betegek akkor, amikor a patikában bizonyos kórképekre hatékony homeopátiás készítményt vásárolnak, biztosak lehessenek abban, hogy megfelelő minőségű és alaposan bevizsgált gyógyszert kapnak a pénzükért. A friss előírások szerint azok a készítmények, amelyek úgynevezett indikációval bírnak, azaz valamilyen meghatározott betegségre, kórra, állapotra vonatkoztatva ígérnek segítséget, a jövőben csak akkor forgalmazhatók, ha megfelelnek a megfelelő európai uniós irányelvnek. Vagyis július elsejétől pontosan ugyanolyan feltételrendszer vonatkozik rájuk, mint a mai modern gyógyszerekre.
– Melyek ezek a feltételek?
– Olyan klinikai vizsgálatokat kell végezni, amelyek tudományos alapot szolgáltatnak az adott termék értékeléséhez. Be kell bizonyítani, hogy alacsony a kockázatuk, kevés a mellékhatásuk, és nagyobb a haszon, mint a várható kockázat. Nekünk mint hatóságnak az volt a feladatunk, hogy vizsgáljuk ki, a jelenleg elérhető készítmények közül mennyi képes ezt a feltételrendszert teljesíteni.
– Mennyi homeopátiás szert forgalmaznak idehaza?
– Egyrészt van negyvenegy, az előbb említett, itthoni indikációval rendelkező, főleg Német- és Franciaországban gyártott homeopátiás és több általános hatású szer.
– A homeopátiás szerek hová sorolhatók?
– A nem evidenciaalapú nyugati orvoslás körébe. Amikor megvizsgáltuk az említett negyvenegyet, azt láttuk, hogy a hozzánk beadott, olykor több száz oldalas dokumentációk sem képesek megfelelni az új kereteknek. Éreztük, hogy valamit tennünk kell, ezért a hiánypótlás miatt felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. Több adatot, információt kértünk, persze nem mindenki örült, hiszen e munka értelemszerűen pluszköltségekkel jár. Végül negyvenegy készítményből huszonkettőt saját maguk a gyártók vontak vissza.
– A homeopátiás szereket indikáció nélkül nem forgalmazhatják tovább Magyar-országon?
– De. Átkerülhetnek az úgynevezett indikációval nem rendelkező homeopátiás gyógyszerek közé. Ilyenkor azonban nevet kell változtatniuk, és újra kell törzskönyveztetniük az adott terméket. A legegyszerűbb megoldást amúgy az a cég választotta, amelyik ilyen szerként adta be ismét a papírjait, és a termék nevét kiegészítette egy „Neo” előtaggal. Mi korábban természetesen felajánlottuk, hogy gyorsítjuk a folyamatot annak érdekében, hogy július elsejére készen állhassanak a startra. Végül összesen nyolcan éltek a lehetőséggel és kerültek át az általános hatású szerek közé, míg a többiek nem. Azaz a homeopátia, mint olyan, nem tűnik el a patikákból, csak más kategóriába került.
– Mekkora piac lehet ez?
– A homeopátiás szerek nem részesülnek társadalombiztosítási támogatásban, így a forgalmuk sem becsülhető a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisainak segítségével. Az értékesítési csatornák is eltérnek, viszont jó alap lehet a homeopátiás szerek forgalmazóinak beszámolója, amely alapján a piac mérete néhány milliárd forintra becsülhető. Ez semmiképp nem összemérhető a társadalombiztosítási támogatásban részesülő gyógyszerek piacának forgalmával, ami jelentősen nagyobb a homeopátiás szerekénél.
– Nem áll fenn a veszélye annak, hogy az eltűnt szereket kereső emberek rákapnak az illegálisan beszerezhető homeopátiára?
– Az illegális kereskedelem – legyen az gyógyszer vagy homeopátiás termék – világjelenség. Hatóságunk folyamatosan fellép a szabályszegők ellen. A legfontosabb, hogy a lakosság csak ellenőrzött körülmények között, engedéllyel bíró gyógyszereket vásároljon. A tudatosság elengedhetetlen, hiszen a net sötét zugaiban kínált termékek egyikéről sem sejthető, miféle módon gyártották és az sem garantált, hogy valóban az van a dobozban, ami rá van írva. Azt javasoljuk a vásárlóknak, hogy csak olyan internetes patikából vásároljanak, ahol megtalálják az OGYÉI engedélyét jelző piktogramot. A virtuális árusítóhelyek leleplezését az intézetünkön belül egy külön főosztály végzi. Sajnos akad munkájuk elég, és ez egészen addig így lesz, amíg lesznek olyan emberek, akiknek az egészség, a betegségből való gyógyulás nem küldetés, hanem csak profitszerzési lehetőség.