Belföld
Teljesült Varju László nagy vágya

„Mutassák meg, hogy egy valódi veszélytől is képesek megvédeni az országot, nem csak olyan kitalált veszélyektől, mint például Brüsszel vagy Soros.” - kérte a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, Varju László még március 7-én a DK egyik Facebook-videójában.
A hőn áhított bemutatóra természetesen sor került, a Fidesz-KDNP ugyanis nem várt arra, hogy a baloldal mindenkivel szemben álló erői akadályozzák a védekezést, kezébe vette a gyeplőt és jó ütemű korlátozásokkal, járványkezeléssel a nálunk jobb helyzetben lévő országokat is messze felülmúltuk a védekezésben.
”A Fidesz úgy döntött, hogy a koronavírus elleni harc nem fontos, az ország és az emberek biztonsága nem fontos, és inkább minden egyes milliárd menjen kormányzati agymosásra.”
A fenti sorok szintén Varjutól származnak márciusból és nem kevésbé nevetségesek május utolsó napjairól visszanézve. A kormány felkészültségének és határozottságának is köszönhető, hogy a magyar emberek a lehető legnagyobb biztonságban vészelhetik át a koronavírus-járványt, miközben pont az ellenzék tagjai azok, akik nem támogatták a veszélyhelyzeti törvényt, gyalázkodással voltak elfoglalva, hamis fotókat közöltek, személyükben támadták a magyar szakembereket, hazudtak az érettségiről, a védőfelszerelések minőségéről, diktatúrát kiáltottak, külföldi lejárató cikkek tucatjait rendelték meg.
Mindemellett pedig kormányoldalról adócsökkentés és munkahelyvédelem áll szemben az ellenzéki elképzelésekkel, amelyek a segélyezési rendszert próbálják erősíteni.
Varju László szíve vágya tehát teljesült, kérdés, hogy mikor akar nyilvánosság elé állni és kijelenteni, hogy bizony jó nagyot tévedett.
Arról pedig, hogy George Soros kitalált veszély a DK szerint, elég annyi, hogy a Gyurcsány-kormánynak is köszönhetően Soros emberei kezébe kerülhettek akár gyanútlan magyar választók adatai is, és ők profilozhatják a magyar „választói törzseket„.