Belföld

Kövér: A mai napig nem ért véget a rendszerváltozás befejezése

A házelnök is szót kért képviselőként a Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat összevont vitájában hétfőn, az Országgyűlésben. A parlament ülésnapja ezt követően napirend utáni felszólalásokkal ért véget. A Ház szombaton ünnepi üléssel fejezi be aktuális kéthetes ülését.

Kövér: A mai napig nem ért véget a rendszerváltozás befejezése
Kövér László
Fotó: MH

Kövér László előterjesztőként röviden szót kérve arról beszélt, tévedtek azok, akik azt hitték, egy pillanat alatt végbemehet a rendszerváltozás. Az elmúlt harminc év egy olyan küzdelem, amely jelenleg is tart, hiszen a mai napig maradtak olyan nyomai az előző rendszernek, amelyeket el kell takarítani - mondta.

A Fidesz képviselője szólt arról is, éppen ma jött el az a fordulópont az életében, amikor ugyannyit élt a kommunista diktatúrában és az azt követő demokráciában. Kövér László erre hivatkozva arra kérte az ellenzéket, hogy őt ne oktassák ki arról, mi a demokrácia és mi a diktatúra.

Kitért arra is, nem jár köszönet a kommunistáknak azért, mert bár megtehették volna, de nem lövettek közéjük. „Ezt mondjuk csak 2006-ig tudták megállni” - tette hozzá.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, ha van kudarca a rendszerváltoztatásnak, akkor az egyik az, hogy a kezdetek óta nem volt konszenzus a legalapvetőbb értékekben sem.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom